Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

2. szám - II. dr. Réthly Antal: Megváltoztatta-e éghajlatunkat az ármentesítés?

135 Vizsgálataimat — amelyek ennek az állításnak tarthatatlanságát kétséget kizáró módon igazolják — az alábbiakban vagyok bátor közreadni. * * * A harmat. A harmat képződéséhez elsősorban nedvesség kell — a levegőben és a talajban —, továbbá az kell, hogy a levegővel érintkező tárgyak, növények stb. jobban hűljenek le, mint a környezetük, mire a levegőből a nedvesség harmat alakjában kiválik. Igen forró nyári napokon azonban harmatképződés alig van, vagy nem is lehetséges, mert a nagyon meleg éjjeleken a tárgyak nem képesek a harmatpont alá lehűlni.* így tehát el lehetünk készülve arra, hogy egyes esztendőkben igen sok, máskor pedig igen kevés harmattal bíró nap lesz. Harmat képződik már gyakran este még az Alföldön is, amint arra a legújabb időkben végzett gondos feljegyzéseink elég bizonyságot adnak. De miután azt állítják ma már sokan, hogy ,,a harmat az Alföldön megszűnt," először is bemutatom néhány állomásnak utóbbi években végzett harmatfeljegyzéseit, amelyekhez csak azt akarom megjegyezni, hogy ennél több harmatos nap igen is lehetséges, sőt felette is valószínű, de kevesebb mint amit feljegyeztek, ki van zárva. Mért ? Mert a harmat a napkeltét követőleg rendszerint a nappali felmelegedés következtében eltűnik, s legtöbbször már csak rejtett helyeken marad meg, de ahová a nap sugarai elérnek, ott a harmat gyorsan elpárolog. Szokatlanul erős harmat néha napkelte után 1—2 órával is megmarad. De a harmatosodás megtette a maga feladatát, mert az éjjeli órákon enyhülést hozott a növényzetnek és mint a szakemberek kimutatták, a növényzet felüdül, mert még harmatvizet is képes magába felvenni. Az alföldi Szerep vidékéről 30 éves megfigyelési sort mutatok be, amelyet egy és ugyanazon kiváló észlelőnek köszönhetünk, mégpedig Rácz Béla bognármesternek. Márciustól-októberig terjedő idő alatt átlagban 91 harmatos nap van. I. Táblázatunk feltünteti azokat és látjuk, hogy június és júliusban, tehát a leghosszabb napok idejében és amikor legnagyobb a felmelegedés, azoknak száma * Tárgyalásomban ez az egyetlen mikroklimatikus elem, illetve megfigyelés, a többiben már makroklimatikus megfigyelések eredményeit tárgyalom. A makroklimatológiai kutatás célja nagyobb földrajzi egységek éghajlatát nagy vonásokban megismerni. A hőmérsékletet, nedvességet és párolgást mintegy 2 m magasságban figyelik meg, általában a már úgynevezett zavartalanabb, kevert és így bizonyos mértékig kiegyenlített levegőrétegben, amelyben maga az ember él. Területileg a makrolimatológia kiterjed az egész Föld kerekségére, de részletekbe menőleg, annak földrajzi egységei keretén belül foglalkozik például Európa, Magyarország, az Alpok, az Alföld, a Dunántúl, Budapest, vagy akár egy kisebb község vagy hegy éghajlatával, azaz időjárásának átlagos állapotával. A mikroklimatológia a talajmenti meteorológiai megfigyelések eredményeit dolgozza fel és ma még inkább időjárásfizikai, mint éghajlatstatisztikai tudomány. A talaj felszínén, annak pár cm vastagnyi levegő rétegében észlelt hőmérsékleti, levegőnedvességi, párolgási, sugárzási megfigyelésekkel foglalkozik, annak eredményeit kutatja ; tehát éppen a meteorológiailag erősen zavart réteggel foglalkozik, ahol rendkívül szélsőségek lépnek fel. Ennek a rétegnek, illetve a talajfelszínnek tulajdonképeni felmelegedéséből származik a makroklimatikus levegőréteg időjárási állapota. A mikroklimatológia körébe tartozik a növények (a talajmentiek és a kiemelkedő fák) különböző részein jelentkező meteorológiai állapotok tanulmányozása is. Ezt a tant a meteorológiába R. Oeiger vezette be, bár voltak már elődei, de a kutatás módszereit egységbe és rendszerbe elsőnek ő foglalta össze. (Rudolf Geiger : Das Klima der bodennahen Luftschicht. Vieweg und Sohn, Braunschweig, 1927.)