Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

1. szám - IX. Szakirodalom

110 Magyar szempontból jólesően állapíthatjuk meg, hogy a szerző — még ha érthető okokból nem is hangsúlyozza — erősen támaszkodott a régi magyar adatokra. Újabbakra nem is igen támaszkodhatott, — úgy látszik, nincsenek, vagy nincsenek közreadva, talán nem bízik bennük. A csapadéktérkép 24 állomás adataiból készült, jórészt 1871—1900. évi közepekkel, amelyeket Hónánál készen kaphatott a szerző. Csupán 4 hegyi állomás szerepel 1924—30, illetve 1927—32. évi adatokkal. A vízjárási adatokban összesen 221 észlelési év van feldolgozva, ebből 145 év a régi időkből, jórészt Viczián alapvető munkájából való. És mégis, a szerző a magyar munkáktól még azt a minimális elismerést is megtagadja, amellyel a tudomány munkásai már csak puszta udvariasságból is említeni szokták forrásmunkáikat. Fájó szívvel könyveljük el ezt, de mégis örülünk Jacobi tanulmányának : mert bár német nyelven írta és Romániában adta ki, mégis csak nekünk csinálta. Dr. Lászlóffy Woldemár. ])r. Tng. Marco Yisentini: A Pó jobbpartján a Trebbia és Panaro közt elterülő síkság talajvizei. (Le acque sotterranee nella pianura in destra di Po fra Trebbia e Panaro.) Association Internationale d'Hidrologie Scientifique, Bulletin No. 21. Roma, 1934. 81—101 oldal, 9 ábra, 2 táblázat. Az Apenninektől északkeletre elterülő 540,000 lia kiterjedésű emiliai síkságot nyugatról a Trebbia, keletről a Panaro nevű torrensjellegű vízfolyások, északról pedig a Pó határolja. A síkság legfelső övezetét a hegység pereménél diluviális rétegek alkotják, a középső és alsó övezetek azonban többszáz méter vastagságot is elérő alluviumi rétegekből állanak, melyeket a hegyekből lerohanó vízfolyások raktak le. A síkságot alkotó hordalékkúpok durva szemszerkezetű vízvezető és finomszemszerkezetű vízzáró rétegek sorozatából állanak. Általában, de főleg a mélyebbfekvésű övezetekben az agyagos, finomszemszerkezetű talajok vannak túlsúlyban, úgyhogy a talajvíz mozgása igen lassú. A legfelső talaj vízréteget 1915 óta 70 kútban háromnaponként figyelik. A sokéves megfigyelési adatok alapján megszerkesztették a közepes talaj vízállások rétegvonalas térképét. A térkép tanúsága szerint a talajvíz szintje nem követi a terep kisebb egyenetlenségeit, sokkal inkább befolyásolja a talajvízszín alakulását a talaj szerkezete. A hegyek lábánál felhalmozódott durvaszemcséjű kavicsos talajban 15 m mélyen van a víz a térszín alatt, ezzel szemben a mélyfekvésű területek finomszerkezetű, agyagos talajában alig 1 m mélységben mái' víz fakad, így a talajvízszín átlagos esése kisebb, mint a térszíné. A megfigyelések azt mutatták, hogy a síkságot átszelő vízfolyások általában jelentéktelen befolyást gyakorolnak a talaj vízjárására, még a Po is — eltekintve néhány kivételes esettől — csak igen csekély mértékben és csupán néhány száz méter távolságra befolyásolja a talaj vízszínt. Érdekes, hogy a talaj vízszín átlagos esése a folyó mentén jóval nagyobb, mint magáé a folyóé úgy, hogy a felső szakaszon a közepes talajvízszín az árvízszínnel, az alsó szakaszón viszont az 50%-os gyakoriságú kisvízzel egyező. A talajvízszín évi ingadozása általában mindig ugyanazt a képet mutatja : szeptemberi minimumra következő emelkedés áprilisig ós áprilisi maximumra következő süllyedés szeptemberig. A magasabb és alacsonyabb fekvésű talajvíz járása közt semmiféle fáziseltolódás nincs, mert az erősen kötött talajban a víz horizontális irányú mozgása oly lassú, hogy ennek hatása a csapadék és párolgás közvetlen befolyása mellett elenyészik. Az átlagos évi ingadozás az összes kutakra vonatkozóan 1-68 m. Az évi ingadozás legkisebb a durva szemszerkezetű talajokban, legnagyobb a finom szemszerkezetűekben, ami igazolja azt az elméletet, hogy ugyanaz a beszivárgó vízmennyiség a kisebb hézagtérfogatú talajban nagyobb talajvízszínemelkedést, a nagyobb hézagtérfogatúban kisebb emelkedést idéz elő. A talaj vízjárás és a csapadék évi menete közt az összefüggés szembeötlő. A csapadékok havi összegéből a lefolyási tényező segélyével kiszámították, hogy a talajba szivárgó csapadékvíz évi átlagos értéke 508 mm. Abból, hogy a talajvízállás évi középértéke 15 évi megfigyelés során közel állandónak mutatkozott, következik, hogy a talajba szivárgó csapadékvíz egyensúlyban van az elpárolgó és a növényzet által felhasznált vízmennyiségekkel. A téli hónapokban azonban, amikor a párolgás elenyésző és a növények nedvkeringóse is szünetel, a csapadékvíz beszivárgó része teljes egészében felhalmozódik a talajban. A november—januári beszivárgó csapadék középértéke 89-6 mm, a talaj vízszín átlagos emelkedése ugyanezen idő alatt 790 mm.