Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

4. szám - IV. Vajda András: Oroszország vízépítési problémái

649 veszélyt, mely a Volga jobboldali szakadópartjainak esuszamlásra hajló jellegében rejlik. Ez a veszély a magas, duzzasztások által megsokszorosodnék és nagy bajokat idézhetne elő. A Riesenkampf tanár által felvetett másik megoldás elsősorban az Északi Dvinát és az Onyegát kötné össze a Szuhomán keresztül a Seksznyával, illetőleg a Vozse és Lácsa tavak duzzasztása által keletkezett mesterséges tavon keresztül a Volga rendszerével. A vízválasztók itt nem magasak és a folyók közti távolság sem túlnagy. így az Onyegától a Seksznyáig 50—80 km, az ÉszakiDvina mellékfolyójától, a Szuhomától a Seksznyáig pedig 40—70 km. Ezek a hajózási csatornák kedvezőknek ígérkeznek, mert az előnyös terep- és talajviszonyok következtében az építési munkák nem kerülnének túlsókba. így a Volga—Seksznya— Szuhoma—Dvina-csatornák költségeit előzetes számítások 350—400 millió rubelre becsülik. A Dvina és Onyega rendszeréből ezeken a csatornákon keresztül évente 9 milliárd köbméter víz juthatna a Volgába. A nagyjelentőségű Káma—Pecsóracsatornán át pedig 6 milliárd. Ez utóbbi csatorna az északi Ural és a Jeges-tenger partvidéki nagy erdők kihasználására, valamint különböző ásványtelepek kiaknázására szolgálna. Ez a 15 köbkilométernyi évi vízmennyiség elegendő lenne ahhoz, hogy a Volga hajózási mélységét annak felső szakaszán — Nizsni-Novgorodtól felfelé — 3-5 méterre növelje. Az alsó-volgamenti 4-3 millió hektár öntözésre a 25 milliárdból még hiányzik 10. Ezt a vízmennyiséget legelőnyösebben a Don medencéjéből lehetne megszerezni, annál is inkább, mert a Volga—Don-csatorna az összes víziutak között a legnagyobb fontosságú és elsősorban is fog megvalósulni. A bővizű Donból az előzetes számítások szerint évente 12-5 köbkilométert lehetne a Volgába átvezetni, úgyhogy a Donban, annak alsó folyásán még mindig 150 m

3/sec vízmennyiség maradna. A Volga vízmennyiségét azonkívül még az árvizeknek a mellékfolyókban való tárolásával lehetne egyenletesebbé tenni. Főleg az Oka medencéjében szabályoznák az árvizeket az ott emelendő duzzasztógátak, ami persze a hajózási mélység növelését is eredményezné. Két nagy gát az egész Okán két méter vízmélységet biztosítana. Azáltal tehát, hogy a Káma—Peesóra-, Onyega—Seksznya-, Szuhoma—Seksznya- és Volga—Don-csatornákat megépítenék, a már meginduló Marijnszki csatornaépítés befejezése után és a fentemlített tárolómedencék létesítésével nemcsak az ,,öt tenger csatornarendszer" valósulna meg, de megoldódnék az Alsó-Volga öntözési problémája és a volgai hajózási mélység növelésének fontos kérdése is. Ez pedig olyan megoldás, mely nem rontaná sem a Kaspi-tenger víziegyensúlyát, sem a Volgameder és annak partjainak természetes állapotát. A Középső- és Felső-Volgán már sokkal egyszerűbb a duzzasztógátak létesítésének kérdése, éppúgy, mint a mellékfolyókon is. A Don—Volga-csatornával kapcsolatban a Donon (Kalacsnál) tervezett 40—50-méteres, a Felső-Volgán Uglicsnál már épülő és a Közép-Volgán Balachnánál, Jaroszlávnál, valamint a Kámán Permnél és az Okán létesítendő gátak nemcsak az árvizeket tudnák visszatartani és a hajózási mélységet még inkább javítani, hanem hatalmas mennyiségű energiát is termelnének. Ez az energia nemcsak az öntözést szolgáló szivattyútelepeket láthatná el a szükséges árammal, de a városok és az ipar szükségletét is fedezhetné. Az okai gátak 200,000, a kalacsi (Don) 600,000, a felső- és középvolgaiak 800—