Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

4. szám - IV. Vajda András: Oroszország vízépítési problémái

648 felső végén pedig a duzzasztás által csökkentett sebességek folytán megindulna a deltaképződés — a hordalékok lerakódása —, ami a hajózást megnehezítené. Ezt a tervet persze már el is vetették. De még napirenden van két hatalmas gát terve, habár jóval kisebb szintemeléssel, mint az előbbié. E két gát egyike Számáránál, másika Kamisinnél épülne. Az utóbbi 21—24 méter szintemeléssel az öntözést és a hajózás céljait szolgálná. Azonkívül 1-2 millió kilowatt energiát is szolgáltatna. A szamárai gát az egyik terv szerint 700,000—300,000 kilowatt energiát adna, aszerint, hogy 27 vagy 12 méterre duzzasztaná fel a Volga szintjét. Azáltal, hogy a vizet felduzzasztanák, át lehetne vágni a szamárai Volga-kanyarulatot, minek következtében a hajózási út ezen a szakaszon 120—150 kilométerrel megrövidülne. Ezeknek a gátaknak is megvan az a hátrányuk, hogy aránylag rossz talajviszonyok mellett magasra duzzasztják a vizet. A szamárai gát karsztos üregü mészkőre kerülne, úgyhogy óriási mennyiségű cementinjekcióra lenne szükség és még az sem bizonyos, hogy sikerülne-e útját vágni az erős szivárgásnak. A kamisini agyagos alapot sem lehet ideálisnak mondani ilyen hatalmas méretű gátnál. Azonkívül itt is megindulna, ha kisebb mértékben is a deltaképződés, a zsilipezés által pedig megnehezülne a hajózás és a hallépcsők is aligha tudnák kiküszöbölni a duzzasztás rossz hatását a halászatra. Pedig a volga—asztraháni halászat már most is több mint 100 millió rubel jövedelmet ad az államnak. A jégzajlás viszonyai is megrosszabbodnának, mert a tárolómedencékben korábban állana be a jég és tavasszal későbben indulna meg, ami által megint csak a hajózás szenvedne. Mindezek az indokok a nagy duzzasztógátak ellen szólnak a Volga alsó szakaszán. De meg a medencék nagy, megművelhető területeket juttatnának víz alá, nem is beszélve arról az átmeneti kárról, amit az építkezés éveiben a megszűkített mederben a tutajozás és hajózás megnehezítése okozna. Igaz ugyan, hogy a duzzasztás által az öntözéshez szükséges szivattyúzási szintkülönbség lényegesen csökkennék, de ez nem ér fel a sok hátránnyal, amihez a már említett talajvízemelkedés által okozott szikesedés járulna. De még ez a megoldás is veszélyeztetné a Kaspi-tenger víziegyenlegét. Igaz, hogy ennek elhárítására van már terv, amely a Zuyderzee mintájára a Kaspitenger keleti részén két nagy öblöt, a karabugászit és a komszolomszkit (hajdan cárevicsit) hosszú, 50—60 kilométeres gátakkal el akarja zárni. Minthogy ezek az öblök igen sekélyek, a töltések építése nem volna nehezen keresztülvihető. A költségeket állítólag megtérítené az a nagy sómennyiség (részben glaubersó), mely a tengerfeneket borítja. Az öblök kiszáradása által a párolgási felület csökkennék és a vízgazdasági egyensúly ismét helyreállna. A Kaspi-tenger évi vízbevétele ugyanis 150 köbkilométer csapadékból, 300 köbkilométer Volga-vízből és 50 köbkilométer egyéb folyóvízből áll. Ez összesen 500 köbkilométer, de ami évente teljesen el is párolog. Ha tehát 5%-ra csökkentenénk a párolgási felületet, akkor öntözési célokra körülbelül 25 milliárd juthatna. Viszont ez a mennyiség hiányoznék a levegő páratartalmából, szárazabb lenne a tengermenti éghajlat. Ha az előnyöket és hátrányokat összehasonlítjuk, előnyösebbnek látszik egy másik terv, amely a Volga meder- és a vidék éghajlati viszonyaiban kevesebb változást okoz, mindamellett megoldja az észak-déli csatornaépítés kérdését is. És elkerülnének egy eddig még nem eléggé megvilágított, de mindenesetre nagy