Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

3. szám - III. dr. Várszeghy János: Az újjászervezett víziforgalmi statisztika első négy esztendejének eredményei (19311934)

431 golható, mert a hazai kikötőink forgalmára nézve eddig rendelkezésre álló anyagot egy másik oldalról is sikerült kiegészíteni. Ugyanis az ország területén átvonuló folyóvizeinken a trianoni békeszerződés rendelkezései értelmében hajózási jogot kapott újabb külföldi vállalatokat, melyek hazai kikötőkbe végeztek fuvarozást, a statisztikai törvény alapján szintén be lehetett vonni az adatgyűjtés körébe. Közöttük Cseh-Szlovákia, Franciaország, Hollandia és Jugoszlávia egy-egy vállalattal van képviselve. Végeredményben tehát elmondhatjuk, hogy a kikötőkre vonatkozó adatgyűjtés révén az 1934. évtől kezdve mind a folyami, mind pedig a balatoni kikötők teljes forgalmát megismerhetjük. Az elmondottak szerint tehát az 1934. évtől kezdve már megfelelően kiépített kikötőstatisztika áll az érdeklődők rendelkezésére. Amikor azonban az alábbiakban az 1931—1934. év forgalmi viszonyait bemutatom, az egyes évek eredményeinek összehasonlíthatósága céljából az 1934. évre vonatkozólag is csak az előző években felvett vállalatok adatait foglaltam egybe s a kiegészített statisztika révén gyűjtött anyag összesítését a fejezet végén és az 1934. évi áruforgalom térképszerű ábrázolásánál mutatom be. A kikötőnkinti áruforgalom nagyságára vonatkozó adatokat az I. számú táblázat tartalmazza. Ebből megállapíthatjuk, hogy a Dunán az első két évben 49, 1933-ban 55, 1934-ben 56 kikötő állott a vízijáróművek rendelkezésére. A Tiszánál egyelőre három kikötő szerepel, melyeknek adataiban azonban a többi kisebb kikötőhely, valamint az újabban megindult Körösön való hajózás teljesítményei is bennfoglaltatnak. Az adatoknak ily módon való összevonása ezidőszerint azért történt, mert a kikötőket fenntartó hajózási vállalatok a forgalom elenyészően csekély voltára való tekintettel árukezeléssel megbízott alkalmazottat nem tartanak, hanem az ilyen kisebb jelentőségű kikötőhelyekre irányított, illetőleg az ott feladásra került áruk rovatolását az oda legközelebb eső árurovatolással megbízott három kikötő egyike végzi. A hajózási statisztika további kiépítésével kapcsolatban az 1935. év közepétől kezdve az adatgyűjtésnek ez a hiányossága is meg fog szűnni, mert sikerült módot találni arra, hogy az árukat a tényleges fel-, illetőleg leadási állomáson mutassák ki. A jövőben tehát az eddigieken kívül a Tisza és Körös ezidőszerint még meglehetősen kisjelentőségű kikötőinek forgalmáról is kapunk tájékoztatást, ami annál is inkább kívánatos, mert az újabban ismét előtérbe került folyamszabályozás és kikötőfejlesztés céljaira a kérdéses adatok az illetékes kormányhatóságoknak is hasznos szolgálatokat tehetnek. A kikötőkkel kapcsolatban tájékozásul meg kell még említeni, hogy Budapest területén levő »egyéb« gyűjtőnévvel egybefoglalt kikötők alatt legnagyobbrészt nem kiépített kikötőket kell érteni, hanem a Duna partjának különböző pontjait, ahol az uszály vontatásba vétele, illetőleg lekapcsolása történt. Ezek a helyek fel nem sorolhatók, mert a ki- és betárolást éppúgy eszközölhették malmokhoz vagy ipartelepekhez közeleső helyeken, mint a Dunapartnak a szállító szempontjából legalkalmasabb, de statisztikailag nem rögzíthető pontjain. A dunai kikötőkben az egyes években fel- és leadásra került áruk összes mennyisége a tárgyalt évek közül az első és utolsó esztendőben emelkedett a legmagasabbra, amikor 12-3, illetőleg 12-6 millió q körül járt. A forgalomnak az 1931. évről az 1932. évben 10-7 millió q-ra való visszaesését a kikötők legnagyobb részénél megfigyelhetjük s csak egy-két kivételes eset adódik, amikor egyes kikötőkben az általános irányzattal szemben a megelőző évinél több árut kezeltek. A rákövet-