Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)
2. szám - XII. Heincz Pál: A kisajátítási eljárás összefoglaló rövid ismertetése
327 5. Szakértői vélemények elleni észrevételek megtétele. A kártalanítási határozat meghozatala. (54—57. §.) Miután a szakértők becsvéleményeiket a birtokbírósághoz benyújtották, a törvényszék egy helyszíni eljárás keretén belül módot ad az. érdekelt kisajátítást szenvedőknek, úgyszintén a kisajátítóknak arra, h 0gy a helyszínén ismertetett becslési vélemények ellen észrevételeiket megtehessék. Ha a szakértői írásbeli vélemények áttanulmányozására hosszabb idő volna szükséges, az észrevételek megtételére az eljáró bírónál haladék kérhető, továbbá az is, hogy az észrevételek írásban legyenek a bírósághoz benyújthatók. A szakértői vélemények alapján a törvényszék kártalanítási határozatot hoz, mely ellen a felek a törvényes 8 napon belül a m. kir. ítélőtáblához fellebbezhetnek. A tábla kártalanítási határozata ellen felfolyamodásnak van helye a Kúriához. A bíróságok, amennyiben ezt szükségesnek tartják, új becsűt rendelhetnek el, ebben az esetben azonban az új becslésnél az előző becslésnél eljárt szakértők nem alkalmazhatók. Ha az első-, másod- vagy harmadfokú bíróság kártalanítási határozata jogerőre emelkedik, a jogerősen megállapított kártalanítási árakat a törvényszék az eredeti kisajátítási összeírás megfelelő rovatába bejegyzi, a kisajátítási tervet záradékolja és a kisajátító vállalatnak kiszolgáltatja. Bérlők, haszonélvezeti vagy más szolgalmi joggal rendelkezők igényei a kisajátítást nem gátolják és ezeket a kártalanítási összegből kell kiegyenlíteni, a jelzálogos hitelezők pedig a bírói letétbe helyezett kártalanítási árból tarthatnak kielégítésre igényt. (28. §.) 6. %A kártalanítási ár kifizetése. (58.—00. §.) A jogerejűleg megállapított kártalanítási összeget és annak a birtokbavételtől számított évi 5%-os kamatát a kisajátító vállalat a jogerős ítélet kézbesítésétől számított 15 nap alatt kifizetni tartozik. A kártalanítási összeg megfizetése, illetőleg szabályszerű letéte által a kisajátított ingatlanok minden arra bekebelezett magánjogi tehertől mentesülnek, kivéve azokat, melyeket a kisajátító magára vállalt. A kisajátító vállalatnak jogában áll a jogerős határozattal megállapított kisajátítási tervnek, a kártalanítási egyezségek vagy jogerős határozatnak és a kártalanítási összeg kifizetését vagy szabályszerű letétét igazoló okiratoknak előterjesztése mellett a kisajátított ingatlanoknak tehermentes átjegyzése és a tulajdonjognak a kisajátító vállalat javára való bekebelezése végett az illetékes járásbírósághoz egy beadványban folyamodni. Legcélszerűbb ha a vállalat, a kisajátított ingatlanok átírása iránti kérvényéhez, melyet az illetékes járásbírósághoz, mint a telekkönyvi bírósághoz intéz, mellékeli a kisajátítási terv alapján készített és az illetékes földmérési felügyelőség által hitelesített terület megosztási vázrajzot is. 7. A kisajátítás hatályának megszűnése. (61. §.) Ha a kártalanítási határozat jogerőre emelkedésétől számított 6 hónap alatt a kisajátító a kártalanítási árat ki nem fizette, vagy a kisajátítást szenvedő a kártalanítási öszzeg kifizetése vagy letét behelyezése végett végrehajtást nem kér és