Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

2. szám - IX. Vojcsik Lipót: Vízvezetéki csőhálózatok fenntartása

2!I3 képet) injektor vagy diffuzor segélyével adagoljuk a klórgázt és a vezeték másik végén egy tűzicsapot addig folyatunk, míg a kifolyó víz szabad klórtartalmat nem mutat. Ekkor a vezetéket lezárjuk, a klóros vizet néhány óráig állni hagyjuk benne, majd hathatósan kiöblítve, újra üzembe helyezzük. A klórozási műveletet óvatosan kell végrehajtani, hogy balesetek ne származzanak. A kezelőszemélyzet védelmére gázmaszkot kell mindig készen tartani. A vezetékben jelentkező baktériumok nem mindig jelentik, hogy a vezeték fertőzött. Előfordul ugyanis, hogy szivattyúk, csapok bőrtömítésein baktérium coli-szerű organizmusok élnek, melyek nem fekáliás eredetűek. Sir Houston ezeket bőrbacillusoknak nevezte el. (25) Csövek rekondicionálása. A csövekben képződő lerakódások szűkítik a keresztmetszetet, így nő a súrlódási veszteség és a víz szállítására fordítandó erőszükséglet, viszont csökkenik a szállítóképesség. A lerakódások fizikai (olaj, homok), kémiai (kalcium-karbonát, vashidroxid, korróziós termékek) és biológiai (vas és mangán baktériumok funkciója) eredetűek lehetnek. Ha a keresztmetszet szűkül a lerakódások következtében, a csövet mechanikusan kell tisztítani. Régebben drótkefékkel, tüskékkel ellátott acélrudakkal (Rohrschaber) végezték a tisztítást, de ez hosszadalmas és drága eljárás. Üjabban a víz nyomását (esetleg fokozva is) felhasználó csőtisztító gépeket alkalmaznak. A csőtisztító gépet a víz nyomása hajtja előre. A készülék turbinaszerűen forog, miközben a marók a lerakódásokat felszakítják és a csőfalat megtisztítják. A készülék végére drótkötelet kötnek, hogy egyrészt a tisztított szakasz hosszát ismerjék, másrészt hogy a készüléket elakadás esetén visszahúzhassák. A tisztító eljárások legnagyobb hátránya eddig az volt, hogy a tisztítás után a csövek újrafestését kis átmérőjű csöveknél egyáltalán nem tudták megoldani, a nagy átmérőjű csöveknél pedig a hosszú száradási idő okozott nehézséget s így festés hiányában a tisztítás után fokozottabb mértékben indult meg újból az inkrustáció. Az angol „Eric Engineering Co." eljárása (3) azonban megoldotta ezt a kérdést. Kolloidális alakban levő bitument vízzel keverve bocsátanak a tisztítandó csőbe mintegy 200 m-es szakaszon. Hordozható generátor egyik pólusához kapcsolva mozgatható elektródot húznak végig a csőben, míg a másik pólust a csőhöz kötve, a cső a másik elektród. A bitumen nem lévén vezető, az áram hatása alatt lerakódik a cső falára. Ha a folyamat befejeződik, az árammérő zérusra esik. Ekkor az elektródot kihúzzák, a vezetéket kiöblítik és a cső azonnal használatba vehető. Összekötőcsövek sérülései. Az összekötőcsövek (melyek az ingatlanokra vezetnek) vagy idomdarabbal kapcsolódnak a közcsőhöz, vagy utóbbit megfúrva becsavart szívókával (kónusz), esetleg bilinccsel odaszorított idomcsővel csatlakoznak. A kónuszok sokszor (galvanikus hatások folytán) telerakódnak. Ilyenkor vízhiány lép fel. Vízszintesen elhelyezve gyakran lenyíródnak. A bilincsek vagy csavarjaik elrozsdásodnak, leválnak és így az összekötőcsövön vízelfolyások jönnek létre. Az öntöttvas- és acélösszekötőcsövek sérülései ugyanazok, mint már fentebb felsoroltam. Az ólomból készült összekötőcsövek gyakoribb hibái (1. 8. sz. képet) : forrasztási hibáknál a kiszivárgó víz erodálja a csövet, vízlökésektől kipúposodik és kireped, patkány átrágja, vastagodó fagyökerek felemelik s kireped, szerves anyagot, humuszsavat, hamut, salakot stb. tartalmazó agresszív talajok korrodálják. friss portlandcementtel érintkezve tönkremegy. Korrózió ellen bitumenes festéssel, száraz homokkal, krétával, régi habarcstörmelékkel való körülvétellel