Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

2. szám - IX. Vojcsik Lipót: Vízvezetéki csőhálózatok fenntartása

290 folyamatok pusztítják a csöveket. Grafit osodás (szivacsosodás) is léphet fel a csőfalon. Ez esetben a cső külső formája megmarad, de az öntöttvas anyag átalakul porózus, grafitszerű, késsel faragható tömeggé. Sokszor kóboráram okozza. (14) A külső korróziót a talaj vagy talajvíz (akár kémiai támadással, akár galvánelem képződéssel), vagy a csőbe jutott és onnan kikerülő kóboráramok okozzák. Talajkorróziónál (1. 5. sz. képet) a pusztulás rendesen a cső alján keletkezik, mert ott rendszerint nedvesebb a talaj, kóboráramoknál pedig abban az irányban, amerre az áram jobb vezetést talál. A talajkorróziónak a bennük levő gipsztartalom folytán a nedves agyagtalajok kedveznek. Nagy szerepe van a kénnek a talajkorrózióknál. A kén kártékony vegyületben vagy már jelen van a talajban, vagy kénbaktériumok működése folytán alakul át azzá. Ártalmas továbbá minden sav vagy sótartalmú anyag is, mint a kénsav, szénsav, humuszsav, csersav stb., illetőleg klorid, nitrát, szulfát stb. Éppen ezért veszélyes a csövekre a tőzeges talaj, salak-, bőrhulladék-, szemétfeltöltés stb. Shephard (15) szerint a korróziós területeket („hot spots") jellemzi (bár bizonyítottnak nem vehető) a talaj alacsony elektromos ellenállása. A talaj korróziót elkerülhetjük vagy csökkenthetjük, ha szárazon tartjuk a csövet környező talajt s közvetlenül a cső körül az árkot só- és savmentes (kilúgozott) homokkal vagy kaviccsal temetjük be. Hasonlóképen fontos, hogy a cső festése ép legyen. Ez elektromos árammal vizsgálható. Nagyfeszültségű áramot bocsátanak a csőbe s egy detektort húznak végig rajta, ahol hibás a festés (bitumenréteg), szikrák (spark jump) jelentkeznek. (16) Ilyen helyeken a festést ki kell javítani. Kóboráramok. Sok korróziós csőrongálódást okoznak a kóboráramok (kósza áramok). Főként felsővezetékes egyenáramú vasutaknál találkozunk a kóboráramokkal, hol a síneket használják visszavezetésre. Az áram a sínekből nagy ellenállások (rossz sínkötés) vagy a talaj jó vezetőképessége (nedvessége) folytán kilép és a csövekben keresve utat halad tovább, majd kedvező helyeken újra visszatér a sínbe vagy az áramfejlesztőbe. Az áram a kilépés helyén pusztítja el a csöveket. Majdnem minden országban szabályzatokat hoztak a kóboráramok keletkezésének csökkentésére (hazánkban 56,206/1912—V. 5. keresk. min. rend.). Ezek előírják a sínkötéseket, a visszavezető szigetelt kábelek méreteit, a sínek igénybevehetőségét (mm

2-enként 25 milliampère), a vágányhálózat két pontja között megengedhető maximális feszültségesést (2-5 volt) stb. A csőhálózaton, ha kóboráramra gyanú van, méréseket ksll végezni, még pedig szakértő közbeniöttével, mert különben sok téves következtetés származhatik. Általában dm

2-enként 0-75 milliampère kilépő áramsűrűséget tartanak veszélyesnek, mit rendszerint a Haber-féle kerettel mérnek. (17) Csővezetékeinket Besig (18) szerint liáromféleképen védelmezhetjük : 1. A föld és cső közötti ellenállás növelésével (a csöveket jó szigetelő réteggel : aszfalttal, bitumennel, esetleg védőhüvellyel vesszük körül). 2. A csővezeték ellenállásának növelésével (csőáram fojtása). Ezt szigetelő kötések alkalmazásával érjük el. 3. A csőáram elvezetésével (drainage) úgy, hogy a csövet nedves földben elhelyezett lemezhez, a vasúti sínekhez, centrálék mínusz sarkához kötjük. Legbiztosabb védelem a csőfelület szigetelő védőréteggel való jó festése. A váltakozó áramok •— ugyancsak Besig (19) szerint —- a galvanikus érintkezésből kifolyólag számbavehető korróziót nem okoznak. Elektromágneses kapcsolat (indukció) révén azonban váltakozó feszültségek, elektromos kapcsolat