Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

2. szám - II. Gubányi Károly†: A rizs

186 Az ázsiai tájakon, de a mérsékelt égöv alatt is több helyen, így az Egyesül tAllamokban is megállapították, hogy az átültetéssel való rizstermelés növeli a termés mennyiségét. Mégis bizonyos helyi okokból a rizs közvetlen vetése is eléggé el van terjedve. Amerikában, de Börmában is csirázatlanul vetik a rizst egyenesen az állandó helyére. Orosz-Turkesztánban ugyancsak a helyben való vetési módot alkalmazzák, de a vetőmagot előbb 3—6 napig lassanfolyó vízben tartják, hogy így a csírázását megindítsák. Egyiptomban szintén előre csiráztatják a végleges helyére vetendő magot. Ott, ahol a rizst palántaágyba vetik, sok helyen szintén szokásban van a csiráztatás. Kokhin-Kínában a vetőmagot három napig zsákostól víz alá merítve tartják. Amint a csírázás előjelei mutatkoznak, a zsákot kiveszik a vízből és tartalmát gyékényre terítve megszárítják, aztán kézzel szórva vetik el a palántakertbe. 100 m

2 területű palántakertbe 2 hl-nyi vetőmagot szórnak el. Tonkingban Büi-Kvang-Csiő kínai megfigyelő feljegyzései szerint a vetőmagot csak napközben, egymásután 2—5 napon át áztatják, aztán a nedves magot árnyékos helyen lassan megszárítják, vigyázva arra, hogy állandóan a csírázásra kedvező hőmérsékleten maradjon. Csak kora reggel és este vetnek, hogy a csírázott mag a nap perzselő hatásának kitéve ne legyen. Olaszországban, ahol a csirázatlan magot egyenesen a rizstáblába vetik, a tábla talaját előbb jól átáztatják. így aztán leggyorsabban és legegyenletesebben megy végbe a kelés. Csak miután a növénykék fejlődni kezdenek, emelik fel lassanként — a hőmérséklet és a fejlődés arányában — a vízszínt 3—8 cm-re. Ha az idő már erősen felmelegszik, ami a késői vetéseknél gyakran előfordul, a táblán lévő vízréteg megakadályozza az altalaj megfelelő felmelegedését. Amint a szár 5—6 cm magasságot eléri, Gobbetti szerint előnyös a vizet egy hét tartamára teljesen leereszteni, hogy a levegő és a meleg behatása alatt a rizs gyökérzete gyorsabban megerősödjék. Louisiánában, ahol a rizst nedvesített talajba vetik, a táblák végleges elárasztása csak akkor történik, ha a vetés már a 7—8 cm magasságot elérte. Ott, ahol az átültetés van szokásban, azt a kelés után 4—6 hét multán hajtják végre. Ilyenkor a növénykék már rendesen elérik a 20—30 cm magasságot. Palántának az erős és üde zöld szálakat használják fel, az esetleg előforduló gyenge és sárguló egyedeket félredobják. A palántakertben sűrűn álló rizstöveket kézzel tépik ki a földből. A szedésnél a munkás a mezítelen lábszárához veri a töveket, hogy a tapadó sarat lerázza a gyökérzetről, aztán a már mutatkozó kalász hegye fölött levágja a levélzetet, vigyázva arra, hogy a kurtításnál a kalász maga meg ne sérüljön. Az így elkészített palántát csomóba kötik és hamarosan, még aznap el is ültetik. Ha az elültetésnek valami akadálya van és az másnapra marad, akkor a palántacsomókat hűvös helyen, nedves földbe rakva őrzik meg a felhasználásig. Az ültetést Ázsia majdnem minden táján főleg asszonyok szokták végezni. A munkásasszony a feloldott palántacsomót balkezébe fogja és abból 3—4 szálat kiválasztva, a rizstövet belenyomja a puha iszapba. Ha a föld nem egész laza, egy alkalmas faeszközzel vagy az ujjaival előbb mélyedést készít a palánta számára, ami aztán rendesen jól belé is ragad a sáros talajba. A palántákat 25—30 cm-es sortávolságra ültetik. A munkások egymás mellett sorban állnak és hátrafelé haladva dolgoznak, míg az egész tábla meg nem telik.