Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

2. szám - I. dr. Cholnoky Jenő: A rizstermelés jelentősége az emberi művelődés történetében

178 Mindezek kétségtelenül arra mutatnak, hogy a kínai műveltség azon a vidéken született, ahol a nép főfoglalkozása a rizstermelés, építőanyaga a bambusz, fő közlekedőeszköze a hajó, legfontosabb textiles anyaga a gyapot és a selyem. Rendkívül különbözik ez a műveltség minden oáziseredetű műveltségtől, de messze elterjedt, fokozatosan halványodva, észak felé. Elterjedt Észak-Kína búzatermő vidékeire, majd a Mongol-pusztákra, Mandzsúriára, Tibetre s kezdett megjelenni a Turáni-alföldön is. A kínai dungánok bambuszstílusban építik templomukat még a Turáni-alföldön is. Elterjedt Japánban is és miként a mezopotámiai műveltség Görögországban egészen különálló, világító gócponttá fejlődött, azonképen a kínai műveltség Japánban egészen különös, bizonyos tekintetben fejlettebb fényben ragyog. Hisz Japán földrajzi tájéka annyira hasonlít Európához ! A különös műveltségnek írása is egészen független a mezopotámiai ékírástól. Az európai, szemita, indiai és tibeti írásokról tudjuk, hogy azok a mezopotámiai ékírásból levezethetők. De a kínai és a belőle származott japáni írás ezektől teljesen független, ott született magában, mint ahogy az egyiptomi hieroglifák, vagy a mexikói és perui írások. Eszerint tehát kétségtelen, hogy ezt a kínai műveltséget nem hozták ide kívülről, hanem ott született azon a tájon, mert a rizsföldeket is mesterségesen kell öntözni. A rizs mocsári növény, tehát mesterséges mocsarat kell készítenünk számára. Ez pedig nem könnyű feladat, még ott sem, ahol a csapadék évi összege nagyobb

> mint az évi elpárolgásé, mert az ilyen vidéken is a csapadék erősen periódusos szokott lenni, tehát a nedves évszak csapadékfeleslegét tárolnunk kell a száraz, évszakra. Délkelet-Ázsia a monszun szélrendszer uralma alatt áll, tehát télen nagyon száraz, nyáron nagyon esős, ezért a vizet okvetetlenül tárolni kell olyan helyen, ahol nincs nagy folyó, tehát természetes tárolás. Ebből a szempontból valóban két jól megkülönböztethető rizsművelést ismerünk. Az egyik a folyók vizét, a másik a mesterséges vízmedencék vizét használja föl a mesterséges mocsár állandósítására. A Jang-ce-kiang mentén csodálatosan nagyszerű a rizstermelésre való berendezettség. A folyó óriási árvízgátak közé van befogva s mivel legnagyobb részében középszakasz jellegű, tehát a gátak közt hagyott előteret a folyó nem tölti föl, mint a Hoang-ho. Az alluviális lapályt, a hajdani árteret aztán ezer és ezer hajózó és öntözőcsatorna hálózza be, ezek mind árvízgátak közt vannak, tehát az ártér igen kicsiny táblákra bomlik föl s egy-egy gátszakadás csak jelentéktelen kárt okozhat. A mentesített ártérrészeken folyik a rizstermelés. Kora tavasszal a Jang-cekiang vízállása alacsony, ilyenkor a vizet sok százezer és százezer páternoszter, lendítővödör, vagy kis gémeskút emeli föl a rizsföldekre, nyáron pedig ugyanezek megfordulnak s túlságos nagy esőzések idején a rizsföldekről emelik ki a vizet a megáradt folyóba. A legnagyszerűbb berendezést a Jang-ce-kiang deltáján láttam. Ott a hatalmas nagy Tai-hu-tavat duzzasztották föl annyira, hogy vizével a mi Alföldünkkel vetekedő nagyságú területet tudnak állandóan öntözni. A deltát 300 km hosszú partvédő művel teljesen elzárták a tengertől, mert a tenger dagálya elöntené az Alföld nagyrészét, a vihardagály pedig éppen olyan leírhatatlan katasztrófát tudna okozni, mint amilyenek a Ganges deltáját látogatják meg s százezernyi embert sepernek le a föld felszínéről.