Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

1. szám - VIII. dr. Ajueszky László: A szélerő, szélsebesség és a levegőfajták hatása az elpárolgásra

148 válik, egyben ez a sajátsága szintén fokozódik, amint egyre messzebb vándorol dél felé. Mind a két tekintetben ellentétes párolgási sajátságaik vannak a maritimszubtrópusi levegőfajtáknak, amelyek észak felé haladva hidegebb vidékek fölé jutnak és a talajjal érintkező rétegeikben lehűlni kénytelenek. Ez a lehűlés egyrészt csökkenti párabefogadó képességüket, másrészt az elpárolgás szempontjából hőmérsékleti rétegeződésükben is előnytelen változást hoz létre, mert a talajmenti réteg fokozatos lehűlése leszállítja a légoszlop belsejében fennálló hőmérsékletkülönbséget. Leszállítja tehát a függőleges hőcsökkenést és ezzel gátolja a függőleges irányú keverőmozgások kifejlődését . Az alsó réteg hamar páratelítetté válik, a felső azonban, keverőmozgások hiányában, nem veheti át a felhalmozódó párát, ezért a talajmenti levegő állandóan páratelített, vagy közel páratelített marad, az elpárolgás pedig nagyjában megszűnik. A szubtrópusi levegőnek ez az elpárolgást gátló sajátsága kínoz bennünket akkor, midőn egyes nyári napokon nemcsak a melegről, hanem az úgynevezett fülledtség érzetéről panaszkodunk. Szervezetünk ugyanis úgy van berendezve, hogy a magas hőmérsékletet elég jól tűri, amíg bőrünk verejtékezni képes, mivel kismennyiségű víz elpárologtatásával már igen nagy hőmennyiségtől szabadulunk meg (átlag 600 kis kalóriától minden gramm elpárolgott verejtek után). De ha az elpárolgásnak meteorológiai akadályai vannak, mint a páratelt szubtrópusi levegőben, akkor kínzó rosszullét fog el bennünket, amely hőgutának nevezett, súlyos esetekben halálos veszedelemmel járó betegséggé fokozódhatik. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy a növényzet szempontjából a hőségnek éppen ez a szubtrópusi levegőben előforduló alakja legkevébbé veszélyes, mert a növénynek nem érdeke az elpárologtatás, mint a hőszabályozással rendelkező emberi és állati szervezetnek. A növényt ellenkezőleg a túlerős párolgási vízveszteség veszélyezteti, lia azt a talajból nem tudja pótolni. Innen van, hogy nyáron a szubtrópusi levegő súlyos megpróbáltatást hoz az emberi szervezetre és a melegvérű állatokra, de aránylag igen kedvező a növényzet szempontjából. Ezzel szemben a felmelegedett sarkvidéki légtömegekben keletkező úgynevezett sugárzási hőséget ember és állat sokkal könynyebben tűri, a növényekre ellenben, nagy páraszomjúsága miatt, éppen a hőségnek ez az alakja a legveszedelmesebb. A napszakok és évszakok váltakozásának nagy hatásuk van az egyes levegőfajták keletkezésére és sajátságaik kiéleződésére. Nappal és nyáron a talaj erősen felhevül, a felsőbb rétegek ellenben alig változtatják hőmérsékletüket. A függőleges hőcsökkenés tehát megnő, a levegő hajlamosabb lesz a függőleges mozgásokra és így ebből az okból is megkönnyíti az elpárolgást. Ezzel szemben a sötét nap- és évszakokban, tehát éjjel és télen, a talaj felszíne erősen lehűl, a felső rétegek pedig ismét sokkal kisebb mértékben vesznek csak részt a liőingadozásokban. Ez a helyzet a függőleges hőcsökkenés gyengülésére vezet, ami kedvezőtlen a függőleges légcserére és így ezen az úton is akadályozza az elpárolgást. * Az előadottak megadják az első tájékoztatást azokról a fogalmakról és szempontokról, amelyeket a légkörtan újabb irányai bevezettek a párolgáskutatásba. Mielőtt azonban soraimat lezárnám, megkísérlem az új ismerettömböt aprópénzre váltani olymódon, hogy a gyakrolat embere, akinek a szabadban megfelelő párolgásmérőberendezések nélkül kell dolgoznia, következtetést vonhasson belőlük a pilla-