Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

1. szám - VIII. dr. Ajueszky László: A szélerő, szélsebesség és a levegőfajták hatása az elpárolgásra

188 hanem erős keverőmozgásai folytán is, amelyek a belekerülő vízpárát azonnal vastag légrétegre osztják szét. Az erdősgek, mint kiterjedt egyenetlen felületek, szintén erős turbulenciafokozó hatásúak. Erről a tulajdonságukról a repülők igen jól vannak értesülve. Ebből a tényből azonban a párolgástanulmányok számára nagyon érdekes tanulságot vonhatunk le. Egyforma erősségű szél sokkal turbulensebbé válik, ha erdőket talál útjában, mintha vízfelületek felett kell elhaladnia. Ugyanaz a szél tehát e kétféle párolgó felületre egészen eltérő hatással lesz : az erdő felett lényegesen emelni fogja az elpárolgást, a vízfelület párolgási veszteségét ellenben alig fogja befolyásolni ! Hasonló megállapítást tehetünk tagozott és nyilt tájak szembeállításával is. A nyilt síkságon általában erősebb lesz a szél, de kevéssé turbulens és ezért mint elpárologtató tényező, nem lesz olyan jelentékeny, mint például hegyes-völgyes vidékeken. Utóbbiakon még hozzá vannak olyan területek (például az uralkodó szél irányában futó völgyszorosok), amelyekben mind a szélsebesség, mind a turbulencia is egyidejűen abnormis mértékben megnövekedik. Az ilyen különleges fekvésű helyeken fokozott mértékű elpárolgással kell számolnunk. Természetesen az áramlás lökésessége nemcsak a helyi környezettől, hanem attól is függ, hogy milyen áramlási viszonyok közt érkezett el a szél a megfigyelési helyig. Ha a megelőző pár órában erősen tagozott talaj felett volt kénytelen elhaladni, amely máris nagyon lökésessé tette, akkor egyideig meg fogja tartani fokozottan turbulens jellegét. Az elpárolgás szempontjából tehát a légtömeg „előzetes története" szintén fontos tényező. A hegységek felől érkező szelek általában turbulensebbek, az elpárolgást jobban támogatják. A tenger felől érkező légtömegek az említett okok miatt is kevésbbé élesztik a párolgást. Mindennél fontosabb hatása van azonban a légmozgás lökésességére és párollogtatóképességére a levegő függélyes hőmérsélceloszlásánalc. Amit az eddigiekben vizsgáltunk, az a légáramlások meteorológiájának csak tisztán mechanikai fejezete volt. A légkör életében azonban nem az áramlásgeometria, hanem a termodinamika a leglényegesebb tényező. Az elpárolgást tápláló széllökések keletkezésének fő feltétele szintén termodinamikai természetű. Ezt röviden a következőkben vázolhatom : A gáztörvények közvetlen folyománya, hogy egyforma nyomás esetén a hideg levegő sűrűbb, mint a meleg. A hideg levegő tehát a meleg alatt igyekszik elhelyezkedni. Minthogy azonban a légnyomás felfelé csökkenik, ezért a viszonyok kissé bonyolódnak és előáll az a helyzet, hogy a magasban még valamivel hűvösebb légtömegek is anélkül helyezkedhetnek el, hogy az egyensúly veszélyeztetve volna. A légkörtan egyik legfontosabb alaptétele mármost azt hirdeti, hogy a légkör függőleges egyensúlya biztosítva van minden olyan rétegben, amelyben a függőleges hőcsökkenés nem haladja meg az adiabatikus légköri hőcsökkenés értékét, vagyis kereken 1 C°-ot minden 100 m emelkedés után. Amelyik légrétegben a felfelé való hőcsökkenés kisebb ennél a küszöbértéknél, az a réteg szilárd egyensúlyban van, tehát, ha valamelyik része bármely külső ok folytán elhagyná jelenlegi szintjét, vigy törekedni fog eredeti helyére visszatérni. Ezzel szemben ingatag egyensúlyban van minden olyan légréteg, amelyben a felfelé való hőcsökkenés meghaladja az 1 C°/100 m mértéket, mert ha ennek valamely levegőadagja helyéből kimozdul, akkor törekedni fog ezt a mozgását tovább folytatni. Nyilvánvaló ezekután, hogy valamely áramlás turbulenciájának kifejlődése