Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

1. szám - I. Dieter János: A budapesti vámmentes és a budapest-ferencvárosi helyi kikötő partfalai

11 magassága 10-1 m. A fal alapszélessége 4-20 m, felső szélessége 1-30 m. Vízfelőli határlapjának a dülése 7-6 : 1 arányú. Hátlapja, alulról számítva, a -f-l-70-es szintig függőleges. Ez után következik az 1-2 m kinyúlású vasbetétes konzol. Felette a hátlap lépcsős. A konzol alkalmazásával elérték azt, hogy a fal alapszélessége kisebb és az altalaj megterhelése egyenletesebb lett. A partfal három részben, szárazon készült. Először az alsó, kész m

3-enkint 200 kg portlandcementet, 20 kg traszt és 30% terméskövet tartalmazó rész, utána a konzolos rész, végül az alsó résszel egyező összetételű, de terméskövet nem tartalmazó, felső rész. Teteje acélbeton símítást kapott. Mindenekelőtt -(-1-50 m mélységig elvégezték szárazban a földkiemelést, azután régi és használt, folytvasból való I. és II. sz. Larsen-pallókkal körülvették a 20 m hosszú és 4-5 m széles munkagödröt. Ezután kezdetét vette a szivattyúzás melletti földkiemelés, majd a betonozás is. Az egész munkát úgy rendezték be, hogy egyszerre 3 munkagödörben fokozatosan dolgoztak. Tehát mindig 60 m hosszban folyt volna a munka, ha alább felsorolt okoknál fogva rendszert nem kellett volna változtatni. Már a szádpallók leverése során nehézségekkel küzdöttek. A kavicsban levő görgeteg kövek miatt a meglevő aránylag gyenge régi és használt pallókat nehezen tudták leverni. Megakadtak, elgörbültek, hornyaik leszakadtak. Emiatt a körülzárás nem lehetett jó. A tömítetlen részek igen megnehezítették és megdrágították a szivattyúzás melletti munkát. Mikor végre az első munkaszakaszon elkészítették a partfal alsó részét és a szádfalak kihúzásához kezdettek, akkor támadtak a legnagyobb nehézségek. A rendelkezésre álló kétkarú, csigasoros emelővel 360 palló közül csak 180-at sikerült kihúzni. Noha később a De mag nevű gépi emelővel folytatták a kihúzást, 12 pallót mégis utóbb csak búvármunkával, vízalatti autogén levágással sikerült eltávolítani. Akihúzott pallók legnagyobb részben tönkrementek, a további felhasználásra alkalmatlanná váltak. Azért ezt az alapozási módot, melynek alkalmazására leginkább a meglevő szádpallókészlet késztetett, nem folytatták tovább. Az elkészített három, egyenkint 20 m hosszú alaptömb közti mintegy 25 cm széles hézagot a +0-00 és а +1-70 s

zintek közt kibetonozták. Majd következett a 0-80 m magas konzolos rész készítése a felső 15 cm vastag rétegben, kész m

3-enkint 300 kg portlandcementtel és vasbetétekkel. Hogy a konzolokat alulról fölfelé ható földnyomásból kifolyólag erők ne támadják, azok alatt üregeket alakítottak, amelyeket a földnek a beomlása ellen alul kőrakattal, a száraz felőli oldalon pedig a konzolra és kőrakatra támaszkodó vasbetonlemezekkel biztosítottak. A konzolos rész elkészülte után épült a felső falrész. Mind a konzolos, mind pedig a fölébe kerülő felső falrészt, az alaptömböket elválasztó hézagoknak megfelelőleg, a falra és egymásra ragasztott két kátrány papírból alkotott osztóhézagokkal választották el. El van látva természetesen szerelvényekkel is, melynek leírását azonban csak a következő pontban adom. A partfal az !. és a 2. képen és a 6. kép jobboldalán látható. A teljes partfal fm-kint 33-0 m

3 betont, 82-0 kg körkeresztmetszetű rúdvasat és 0-77 m

3 kőrakatot tartalmaz. Költsége a földfeltöltéssel együtt 1850 P/m. Készült 1922—23-ban.