Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

1. szám - V. Possewitz A. Guidó: A Rókushegy geológiája, különös tekintettel a suvadásokra

Ill Erre az igen különös és teljesen váratlan talajvíz- és vízvezetőréteg-eloszlásra, előre számítani nem lehetett. így az 1931-ben, teljesen száraz időben megépült szivárgó hivatását nem tudta teljes mértékben teljesíteni, mert feneke csak helyenkint ér a vízvezető réteg alá, legnagyobb részben azonban — gyakran 2—3 méterrel — felette marad (9. és 10. ábra). A völgy felé húzódó talajvizet a szivárgó csak részben képes felfogni és a Pasaréti-úti csatornába vezetni. A talajvíz fennmaradó része a szivárgó alatt megszökik és kapillárisán felemelkedve, az agyagot képes átáztatni. A talajvíz eme legutóbb említett útját a fúrási adatokon kívül bizonyítják még a hónapokon keresztül tartó vízmennyiségmérés eredményei is. A szivárgótól 17 m-re, a völgy felé, 56-77 m magasságban a főváros II. ügyosztálya próbaaknát ásatott, melynek feneke jóval a szivárgó feneke alá, 54 m-re, vagyis 2-5 m-rel a szivárgó feneke alá ér. Amíg ebből az aknából a tavaszi hónapokban minden reggel 200—300 liter vizet mernek ki, addig a 91-3 m hosszú szivárgó naponta csak körülbelül 40 liter vizet szolgáltat. (1. 8. ábrát) A vízmennyiség változása nem a csapadék napi változásától, hanem a talaj általános víztartalmától függ. Novemberben volt a maximum, mely a nyár végéig állandóan csökkent. Ebből, a maga nemében igen érdekes és ritka esetből láthatjuk, hogy az előmunkálatok, különösen a talajkutatás terén, mennyire fontosak. Nagyobb és költségesebb építkezéseknél a talaj megismerésére igen nagy gondot kell fordítani, nehogy később, esetleg előre nem látható kellemetlen meglepetések érjenek. Az előmunkálatoknál látszólag megtakarított fillérek rendszerint megbosszulják magukat. E helyen meg kell még említeni azt a tervezetet is, mely a Ru.szt'-út és a Présház-utca alatt a nedves agyagrétegbe épített táróval akarta a, talajvizet felfogni és elvezetni. A teiv kivitelre nem került. Meg kell azonban említenem, hogy a szabálytalanul elhelyezkedő vízvezető agyagrétegek pontos feltárására a megejtett fúrások nem voltak elegendők, azokat a tervezett táró helyén még sűríteni kellett volna, meic különben a táró megépítése esetén az építtetőkre kellemetlen meglepetések lettek volna várhatók. A suvadások végleges megszüntetésére azonban nem elegendő a talajvizet a veszélyeztetett területről csak elvezetni. Gondoskodni kell még a felszíni vizek elvezetéséről, ami leginkább gyepesítés és az utak mentén elhelyezett betonszegélyárkok segítségével történhetik. A suvadásoknak mély szivárgóval való megszüntetése egyébként igen költséges művelet, ezért a Drasche-féle telepen létesített parkozott terület értéke az igen nagy kiadásokkal nem áll összhangban. Legcélszerűbb tehát a jelen esetben egy sokkal olcsóbb, bár nem tökéletes megoldáshoz, a rézsűk csökkentéséhez folyamodni. Mint már említettem, a legutóbbi suvadások helyén a rézsűk 26°-osak. A szakirodalomban említést találunk olyan suvadásokról, melyek hasonló kiscelli agyaglejtőkön már 15° mellett is keletkeztek. Nyilvánvaló tehát, hogy ha a suvadások eredő okán a kedvezőtlen talaj víz-viszonyokon a túlságos nagy költségek miatt nem tudunk segíteni, akkor a rézsűk csökkentésével még mindig el tudjuk érni azt, hogy azok mértéke csökkenjék és idővel meg is szűnjék, ha az agyag egyensúlyi helyzetét megtalálta. Tekintve, hogy a tárgyalt területen a kisebb suvadások a környező területre egyelőre nem veszélyesek, legcélszerűbbnek látszott a rézsűk csökkentésével kapcsolatos földmunkák elvégzése, amit a főváros időközben, 1934 nyarán, már meg