Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

Kivonatok, mellékletek - Melléklet a 4. számhoz

71 sait a vízhordó réteg összetétele szerint megválasztott ónozott rézszitaszövettel födik le. A szitaszövet szemnagysága sokszor 3—4 emelet szerint változik. Folyós homokban teljes bádogfödést tesznek a nyílásokra. Ezután besüllyesztik a lyukgatott csövet és 48 óráig szivattyúzzák a vizet, hogy a kutat kitisztítsák és új egyensúlyi helyzetbe hozzák a talajt. Ugyanakkor kihúzzák a külső, 200 mm-es csövet. A kútcső tetejére szelelőt, csapot és szellentyűt illesztenek. A csap elkülönítheti a kutat a szívócsőtől, mely gondos illeszkedéssel kapcsolkozik a gyűjtővezetékhez. Az ónozott rézszitaszövetet azért használják, mert a víz szénsavat is tartalmaz, mely a rezet kevésbbé támadja meg, mint a kovácsolt, vagy hengerelt vasat. A szitaszemcsék 0-5—2-5 mm közt változnak, a drótvastagság 0-4—1-0 mm közt. A szemcsenagyságot úgy választják meg. hogy a szitanyílásokon legföljebb az anyag 40—60%-a mehessen át, a nagyobb szemecskék mintegy szűrőt alkotnak s nem engedik át maguk közt a kisebbszemű homokot . Az egyszivattyúhoz tartozó kutak függőleges csöveit vízszintes irányban szifoncső köti össze, mely a szivattyúmedencébe vezeti a vizet. A szifoncső magasabban van elhelyezve, mint a talajvíz színe s ezért gondoskodni kellett arról, hogy a benne kiváló légbúborékok a szifon működését meg ne akadályozzák. Ezért a szifoncsövet nem egészen vízszintesen, hanem úgy vezették, hogy a szivattyúmedence felé kissé emelkedjék s a légbuborékok arra haladjanak. Ott pedig, hol a szifoncső merőlegesen megtörik, hogy a szivattyúmedencébe érjen, vagyis a legmagasabb pontján légüstöt készítettek, mely légszivattyúval van kapcsolatban. A légüstben a víz a szivattyúmedence vízszine fölött egy légköri nyomás magasságban, vagyis 10-33 m magasságban áll. Naponként egyszer, vagy kétszer a légüstben néhány percig szivattyúznak s a kiváló levegőt kiszívják. Ha a szifon oly kútcsoportokat köt össze, melyeknek csövei felső vége különböző magasságban van, a szifont függőlegesen megtörik, de a törésponthoz szintén légüstöt helyeznek, melyből légszivattyúval távolítják el az esetleg bejutó levegőt. A szifoncső légállóságáról egyébként gondoskodtak s mielőtt használatba vették volna, 700 mm-es szívásnak tették ki. A leghosszabb szívócső 4 km. 1911 óta jól működnek. Az emelőállomások elektromos hajtóerővel működnek. A vízemelőszivattyúk a vizet 700 mm-tői 1200 mm belső átmérőig növekvő gyüjtőcsőbe öntik, melynek hossza 16 km és a vizet gravitációs úton vezeti. Helyenként betekintők vannak, melyekben bukószerkezetek segítségével ömlik át a víz a felsőbb szakaszból az alsóba. Ez elrendezésnek azért van fontossága, mert baj esetén nem kell az egész gyűjtőt kiüríteni, hanem csak két bukó közötti szakaszát. 1913 óta, mióta üzembehelyezték az elrendezést, jól működik. Igaz, hogy csak 52,000 m

3-t ad naponként, de a víz kitűnő ; hőmérséklete 8—11° közt változik. A vízvezeték további kibővítése szükséges s ezt két módon érik el : 1. artézi kutakkal ; 2. a folyónak a talajba szivárgó vizével. A vizsgálódások kimutatták, hogy a talajvízréteg alatt a Cénoman-rétegben bőséges, friss és tiszta artézi víz található. 7 kutat fúrtak le, körülbelül 70 m-re, az Elbával párvonalasan, a parttól 300 m-re. Azonban a víz vasat és széndioxidot is tartalmaz. 4-5 mg vas és 50 mg széndioxid van literenként a vízben. Ezért szükséges volt vastalanítani.