Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)
4. szám - XI. Szakirodalom
79 töltésrészeket a belső nyomás kibírása céljából erősebbre készítjük s a gátnak nagyobb méretet, enyhébb lejtőket adunk. Clémens Herschelnek is az volt a véleménye a Schuyler jelentésére, hogy az iszapolással készült gátat nagyobb méretűre kell készíteni, mint a rendes úton készültet, bár Schuyler nem tartotta ezt szükségesnek. Egyébként az iszapoló eljárással a beépített anyag m 3-ének ára jóval kisebb, mint a más úton beépítettnek s a gátméret növelése még nem teszi kétségessé az iszapolással készült gát gazdaságosságát. Manapság már kísérletekkel is igazolták, hogy egyes iszapolással készült gátnak elszakadását a belső nyomás, a külső feltöltés bírósságánalt elégtelensége okozta. A belső mag anyagának tulajdonsága. A legtöbb iszapolással készült gátnak a magja oly apró részecskékből van összetéve, hogy nem száradhat ki, illetve nem kellő időben szárad ki ; a magnak tehát nincs meg a kellő állékonysága, midőn a felső részeket reá helyezik. Schuyler szerint a legnagyobb anyagszemcséket kívülre, a finomabbakat fokozatosan a gát belsejébe kell helyezni. Azonban a gyakorlatban nem válogatják ki az egyes anyagokat . A burkolati anyag mind nagy szemű s csak az iszapolással oda hordott anyag, illetve a, kövek közt kifolyó iszapos víz tömi el az üres részeket s a belsőbb részek így válnak vízállóbbákká. A középponti mag egészében finom agyagos üledékből készül ; minden szintben, minden részében egyenlő szemcséjű. Az iszap leülepedése a középen ugyanaz a folyamat, mint amely a csatornavíz leülepítésekor végbemegy. Mennél nagyobb a belső tó felszíne a bejutó vízmennyiséghez képest, annál kisebbek lesznek a leülepedett részecskék. Sok iszapolt gát készült kellő méretű középponti tó segítségével s a részecskék elkülönülése, osztályozódása kellőképen történt. Allen Hazen több ily töltés magját elemezte s azt tapasztalta, hogy mindenütt ugyanezt a szemnagyságot találta. Egy nagy része a szemcséknek 1—2 ц (néha 3 ц) átmérőnél kisebb volt ; a még kisebb részeket a víz mind tovavitte és nem maradtak meg a töltésben. A burkolatban visszatartott részek körülbelül 30 |u átmérőjűek, vagyis 10—15-szörte nagyobbak, mint a mag részecskéi. A mag 2ja átmérőjű szemcséi csak mikroszkóppal különböztethetők meg. A dünék finom homokja 015—0'20 mm átmérőjű, míg a magé ez utóbbinak 0-01 része. Ha föltesszük, hogy a folyás és kapillaritás törvénye alkalmazható éppen úgy a finom szemcsékre, mint a homokszemcsékre, akkor a mag kiszáradására 10,000szerte több idő kell, mint a finom homokéhoz. A dünék homokjából 1 óra alatt annyi víz folyik ki, mint a középponti magból 1 év alatt. Ez utóbbiban a kapilláris víz 10,000-szerte magasabbra emelkedik, mint a finom homokban ; lia ez utóbbiban 1 hüvelykre emelkedik, az előbbiben magasabbra száll, mint a legnagyobb töltésmagasság. Ebből látható, hogy a mag miért nem szárad ki ; visszatartja a vizet és teljesen vízállóvá lesz. A meglévő töltések méreteivel évek hosszú sorára volna szükség, hogy a mag kiszáradjon és állékonyságot nyerjen ; más szóval az ily finom részecskék kiszáradása lehetetlen, értvén a kiszáradás alatt a mag kellő állékonyságát az építés alatt. A kísérletek szerint a mag részei lágy sár alakjában csúsznak egymáson s a részecskék közötti vízzel telt üregek a teljes térfogat 70%-át alkotják. Az üregei:
