Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)
4. szám - XI. Szakirodalom
5 teljes háttöltést kapott egyik oszlop 0'6, majd Г0 m kihajlást mutatott. Megállapították, hogy a fal bizonyos hosszúságában csúszás jelentkezik. A szerző elméleti úton mutatja ki, hogy a csúszás, illetve kihajlás oka az, hogy kőhányásra eső terhelés nem egyenletesen vivődik át a talajra, hanem a kőbányás vastagságának megfelelően változó nagyságban. Említettük, hogy a kőhányás vastagsága nem volt egyenletes, hanem a vízfelöli oldalon nagyobb, mint a feltöltés felől. A tömőhasáb alkalmazása csak növelte a bajt, mert a víz felöli hatása kevésbbé volt erőteljes, mint az ellenkező oldalon s ezért a falnak a süllyedése a víz felé erősebb lett, mint a feltöltés felé. A kihajlás aztán megnövekedett, midőn a háttöltés nyomása a nyomásközéppontot a víz felé tolta. A kőhányás helyes elkészítésével a baj elkerülhető lett volna. Ha csekély vastagságú kőhányást készítettek volna, mint az Annales 1901. évi közleménye is kifejti, az ülepedés nem okozott volna bajt, főként, lia a csekély 0'5 m vastagságú kőhányást szalagonkint tömékelve 0'05 m-nél nagyobb besüllyedést nem engedtek volna meg. A fal megjavítása most már a következőképen történt. Ott, ahol nem volt még háttöltés, vagy csak csekély mértékben volt, az alsó betonhasáb leemelésével az alapzati kőhányást kiegyenlítették vízszintesfelszínűvé, vagy pedig az alsó betonhasáb tetejére szekrény segítségével betont öntöttek, hogy felszíne vízszintes legyen. Ott, azonban, hol már megvolt a feltöltés, a hasábokat nem emelhették le, mert az alsó hasábok esetleg fölborultak volna. Itt a fal lábazatához kőliányásból ellennyomást igyekeztek létesíteni, de ezáltal a 10 m-es vízmélységet 8'5 m-re csökkentették. De ez nem volt elég. A falat vasi útiakkal hátra kötötték. A íudak 22 m hosszúak és körkeresztmetszetűek, 30 mm átmérőjűek voltak. A íudak kellő megerősítéséről és a déli falhoz kikötéséről gondoskodtak. A kötőrudak távolságát a falkimozdulás erőssége szerint változtatták. A kötőrudak, melyek a tengervíz szine fölött alkalmazvák, a víz-, gáz- és villamos-vezetékek elhelyezését nehezítik. Továbbá, ha a rudak cementbevonata lepattog, akkor megrozsdásodhatnak anélkül, hogy észre lehetne venni. Végül, ha az alsó betonhasábokra eső nyomás bizonyos értéken túl emelkedik, a felső, kihorgonyzott hasábok alatt az alsók elcsúszhatnak. Ezért a kihorgonyzást, ahol csak lehetett, elkerülték. A még háttöltéssel el nem látott falat pillérenkint két, 17-(> ni 3-es betonhasábbal terhelték legalább 2 hétig. E terhelést nem tették pontosan a pillér tetején levő hasábra, hanem kissé eltolva, hogy a teljes súly a feltöltés utáni nyomásközpont fölé jusson. A túlterhelés idejét célszerűbb lett volna két hét helyett 1 hónapra venni. Egyébként a terhelésnek kedvező hatása volt s a feltöltés alkalmazásával még a kissé meghajolt pillérek némi helyrehajlást mutattak. Az erősítő munkálatok elvégzése után a feltöltést elkészítették. A kihajolt pillérek kiálló részeit robbantással távolították el, hogy lehetőleg egyenes felszínt kapjanak. A mellvédő falat nem emelték Г8 m magasságra, hanem csak 15 m-re, hogy r a feltöltést s vele az oldalnyomást csökkentsék. A fal a végrehajtott munkálatok következtében jól tart.
