Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

4. szám - IV. Papp Remig: Nagyobb víziépítkezések megszervezése

NAGYOBB VlZIÉPlTKEZÉSEK MEGSZERVEZÉSE. írta: PAPP RÉMIG. Bevezetés. Nagyszabású közmunkák végrehajtása nem csupán a jelen század kiváltsága. A mainál jóval fejletlenebb technikai körülmények közötti időkben is bámulatraméltó alkotások létesültek, amelyek megépítése a most rendelkezésre álló gépek és eszközök mellett is tekintélyes feladatot róna a mai mérnökre. Elég, ha itt az egyiptomi piramisokra, vagy a római utakra és vízvezetékekre gondolunk, amelyek maradványaikban is minden szakember elismerését és csodálatát vívják ki. Ha ezeket és a mai munkákat összehasonlítjuk, megállapíthatjuk, hogy az építőmérnöki tudomány a századok folyamán meglepően keveset haladt és fejlődött. Míg más alkalmazott természettudományban egy-egy alapvető felfedezés teljesen átalakította a felfogást és ma az ellenkezője igaz annak, amit néhány évtizeddel ezelőtt vallottak és tanítottak, addig az építőmérnöki tudományban csupán a méretek és a lehetőségek fejlődtek, az alapelvek és módszerek úgyszólván semmit nem változtak. Az építőmérnöki tudomány elméleti része természetesen hatalmas haladást mutathat föl. Amit a régi mérnökök az apáról-fiúra szálló hagyomány, gyakorlati érzékük és tapasztalatuk alapján méreteztek, azt a mai mérnök az anyag tulajdonságainak ismeretében és a terhelési viszonyok tiszta és világos meghatározásával tudatos biztonsággal tervezi meg. A tapasztalatokon alapuló gyakorlatból tudomány lett. Ez azonban a tervezési lehetőségek körét — a vasbeton föltalálásától eltekintve — lényegesen nem terjesztette ki, az építési módszerek és eljárások is lényegükben ugyanazok maradtak, mint régente voltak. A legmodernebb kanalaskotrónak ugyanaz a lapátformája van, mint a kézi lapátnak és munkamenete is az emberi munka mozdulatait utánozza. A néhányliteres lapáttól a több köbméter űrtartalmú kotrókanálig csak mennyiségi fejlődés van, minőségi nincs. Csupán a talajvízzel szemben való küzdelemben hivatkozhatunk néhány szellemes új eljárásra, ami azonban az építőmérnöki tudomány szempontjából csak részeredmény. Talán nem nagy túlzás, ha jellemzésül azt említem meg, hogy a gyakorlat és kivitel szempontjából egy római vízvezetéki vagy útépítőmérnök igen könnyen bele tudna illeszkedni egy ma folyó hasonló munkálatba. Ez a fejlődési hiányosság egyrészt azt mutatja, hogy az építőmérnöki gyakorlat már kezdetben és eredetileg is helyes nyomokon indult el és járt, másrészt pedig az építészet ősfoglalkozásszerű jellegének folyománya. Az építészet és az építkezés (mind a magas, mind a mélyépítés) éppen úgy, mint a földművelés eredetüket az emberi kultúra születéséig vezethetik vissza és a most mondottak szerint fejlődésükben alapvető változások nem lehetnek.