Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

4. szám - II. Kenessey Béla: A permetező öntözés

563 általában a kultúrák igényeihez igazodik, megjegyezve, hogy újabban határozott előnyben részesítik az előbbieket. A szállítható csövek anyaga célszerűen alumínium, mert akkor az egyes darabokat egy ember viheti. Megjegyzendő azonban, hogy a vékonyfalú acélcsövek az alumíniumból valóknál ma még tartósabbak. A német viszonyok közt szállítható rendszereknél általában 10% tőkekamattal, motornál 5—10, szivattyúnál 5% évi leírással és az üzemből eredő fenntartási költségek figyelembevétele nélkül 1% fenntartási költséggel számítanak. Az üzem költségei az üzemi és kenőanyagokból, napszámokból és végül magából az üzemből eredő fenntartási költségből tevődnek össze. A földbebe ásott vezetékű rendszereknek beszerzési költsége az előbbinek 2—2'7-szerese, aminek ellenében az üzemnélküli költségek csak 13-—15%-a a beszerzésinek s egyben a kiszolgáláshoz is kevesebb ember kell. Az utóbbiak gyorsabban iizembehelyezhetők, kevesebb akadályai a kultúrának és a megművelésnek. Minél nagyobb a berendezés és minél jobban kihasználják, az elpermetezett víz egysége annál kevesebbe kerül. Ugyanaz a szerző a legutolsó kötetben a berendezések természetszerű fejlődését tárgyalja. Megjegyzi, hogy a szivattyúkat illetőleg alig történt érdemleges dolog, de annál fontosabb a motor és szivattyúnak egyetlen öntvénybe való foglalásából eredő előny, amihez igen lényegesen hozzájárult a kismotorok fejlődése is. Megismerteti a Maschinenbau A. G. által gyártott hordozható, a H au ig-féle úszó, a Lanninger-iéle szánon csúsztatható ilyen megoldásokat, végül a Lanz-BuJdogg, kerekekre szerelt, de egybe nem épített rendszert s a gyorskapcsolók fejlődését. Ami a csöveket illeti, gyártanak tűzben ónozott acélbádog- éssilumból való könnyű csöveket is. A földbetett vezetékekhez mindinkább használják a Németországban Durasbest, vagy másként aszbesztcementcsöveknek nevezett eternitcsöveket. Ami a vízszórókat illeti, a szórószárnyakat újabban inkább csak a kertészeti üzemekben használják, míg a szántókon, réteken és legelőkön az egyes szórókat részesítik előnyben. Habár az újítások főként csak részletekre vonatkoznak, megjavult a szórási távolság, apadtak a beszerzési költségek, mert végleg elhelyezett megoldásoknál a korábbi 800—1200 RM/ha költség 600—1000 EM/ha-ra szállott le. Ennek ellenére az ilyen berendezéseket még drágáknak tartja. Dr. G. Schonnopp egyik tanulmányában a berendezések kezelését tárgyalja. Az egyes pontokat fontosságuknál fogva röviden ismertetem. A permetező idény befejeztével a szivattyút a legalaposabban meg kell tisztítani és használt gépolajjal bekenve átteleltetni. Ugyanakkor kell a vízszórókat is megtisztítani és alaposan bezsírozni. A fúvókáscsövek fúvokáit célszerű kicsavarva külön elraktározni. A csőkapcsolások tömítőgyűrűit könnyű csöveknél nem kell kiszedni, de ezt okvetlenül meg kell tenni az acél-, vas- és bádcgcsöveknél. Természetesen a kivett gyűrűket meg kell tisztítani is és télen át lehetőleg nyirkos levegőjű helyen tartani. A földbe beásott vezetékek tolózárait teljesen ki kell nyitni, nehogy a csövekben maradt víz télen megfagyva, azokat szétrepessze. A szállítható csöveket fedett helyen kell átteleltetni. A nem rozsdásodó csövek nem igényelnek külön kezelést, azonban annál nagyobb gondot kell fordítani a rozsdásodókra. Azokat sodronykefével jól ki kell tisztítani, azután petróleumos rongycsomóval átsúrolni, a rozsda teljes eltávolítása után pedig kívül-belül kátrányos készítménnyel bekenni. 36*