Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

4. szám - II. Kenessey Béla: A permetező öntözés

555 eredő terheket csökkenti vagy emeli, az üzemből magából eredők pedig az idő egységében változatlanok maradnak. Az évi 1000 üzemóránál 4 hónap alatt havi 25 munkanapot, naponként 10 üzemórát, az 1800 üzemóránál pedig ugyancsak 4 hónap alatt, havonként ismét 25 napot és naponként 18 üzemórát vettem számításba. Az utóbbi feltételnek könnyű eleget tenni, ha a munkát délután 4 órától másnap reggel 10-ig végezzük, amivel egyrészt a nagy melegben való öntözést még elkerüljük, másrészt pedig, mert a hűvösebb órákban, különösen, éj jel a párolgás a nappalihoz képest mintegy 20%-kal kisebbre tehető. Az öntözés célját is hamarabb érjük így el. Az éjjeli üzemnél szükséges olcsó világítás és a valamivel magasabb napszám ellenszámláját a felsorolt előnyökben bőven megtaláljuk. Az üzemköltség apasztásában lényeges szerep jut az öntözési üzem módjának, illetve annak, miként csoportosítjuk a kultúrákat és hogyan oldjuk meg a szükséges áthfelyezéseket. A gazda ugyanis már előre tisztában lehet az egyes tenyészetek vízigényével, valamint a sorrenddel, amiben azok a vizet megkövetelik. Megfelelő csoportosítással az áthelyezési költségek igen lényegesen csökkenthetők. A jövedelmezőség tényezői között nyilvánvalóan szerepelnek a természeti adottságok is, mint a növények vízszükséglete, a víz és termés viszonya, a természetes csapadék nagysága és eloszlása, a talaj fizikai állapota és kémizmusa, egyszóval a talajviszonyok, végül az altalaj vízviszonyai. Ezek együttesen szabják meg az öntözővízszükségletet. A növények vízszükségletéről itt beszélni felesleges lévén, elég annak megemlítése, hogy Wohltmann tanár a németországi közepesen kötött talajokra való érvénnyel összeállította a zabra, őszibúzára, burgonyára, répára és árpára vonatkozólag az ideális csapadékokat. Ezek az ideális csapadékok novembertől márciusig egy összegben, áprilistól októberig pedig havonként vannak megadva. Az adatok természetesen Németországra érvényesek s nálunk csupán annyiban helytállók, hogy nekünk is május—július hónapokban van a legtöbb csapadékra szükségünk. A víz és termés viszonyát illetőleg idézhetem a berlini mezőgazdasági főiskola tanárának, dr. Krügernek, a blombergi kísérleti állomáson az 191 l-es száraz esztendőben burgonyaöntözés alapján tett megállapítását, ami szerint a három főtápanyag (K, N és P) kihasználása öntözött területen háromszorosa a nem öntözöttön meglévőnek. Ennek nálunk is megvan a maga súlyos jelentősége. Hiszen gazdáink az átlagos terméseredményeknek és csapadékviszonyoknak megfelelően trágyázván, az egyes évek csapadékviszonyaihoz képest többszázszázalékos termésingadozások megszokottak. Ennek folyománya, hogy klímánk alatt, ahol a szárazságra való hajlandóság szigorú tudományos megállapítás szerint mindig nagyobb a nedvességre valónál, a földbetett trágya tekintélyes része feltétlenül veszendőbe megy. Ha tehát permetezéssel csak ezt a veszendőbemenő értéket mentjük meg, nemcsak a veszteségtől mentesülünk, hanem egyben termésünk minőségi és mennyiségi állandóságát is tekintélyesen emeljük. A termésátlagok emelkedésével nyilvánvalóan együttjár a trágyaszükséglet fokozása is, aminek azonban a szinte önként adódó belterjességfokozódással bizonyára nem nehéz megfelelni. Világos azonban, hogy a permetező öntözésnek, mint az öntözés minden más fajának, csak akkor lesz valóban jövedelmező termésfokozó hatása, ha a vizet csak akkor és csupán olyan mértékben adjuk, amikor és amennyit talajunk és kultúránk éppen megköveteli.