Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

3. szám - VII. Pogonyi György: Tanulmányút a Felső-Dunán

532 Ez az építési mód költségmegtakarítás szempontjából igen célszerű, mert az építési anyagok legnagyobb tömegei (rőzse, kavics, karó stb.) a helyszínen szerezhető meg, így azok ára és szállítási költsége a minimumra szorítható és csak a kis mennyiségű anyagokat, mint a cement, vas stb. kell a helyszínére szállítani. A tanulmányúton alkalmunk volt a révkapitányság nehéz munkáját is megismerni. Láttuk a gázlóknál dolgozó gereblyés hajót, mely a gázlókban leüle­pedett hordalékot fellazítja, amit azután a víz sodra el tud vinni. Láttuk a hajózó­útnak nehéz és fáradságos kitűzését, a piros és fekete jelek elhelyezését, a Mosoni— Dunaág visszafolyásánál elhelyezett jelzőtornyot. Megilletődéssel állottunk meg az előtt az egyszerű, de stílusos emlékmű előtt, melyet a győri folyammérnöki hivatal kegyelete emelt a dunaszabályozási munkáknál szerencsétlenül járt munkások és hirtelen elhúnyt kerületi felügyelőjének, Kofranek Vendelnek az emlékére. A fáradságos tanulmányút fényesen sikerült. Sokat tanultunk, ami nagy hasznára lesz különösen azoknak, akik az ország különböző részében hasonló munkákat végeznek és ezért hálával tartozunk a vízügyi műszaki csoport vezető­jének, Sajó Elemér min. tanácsos úrnak a tanulmányút engedélyezéséért, Zólyomi Jánosnak és a többi kartársainknak, akik a tanulmányút rendezésének fáradságos munkájában résztvettek és bennünket oly nagy búzgósággal kalauzoltak.

Next

/
Thumbnails
Contents