Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

3. szám - IV. Trummer Árpád: Vízmosáskötő rőzseművek

494 vassodronnyal kötik össze. Ilyen gátnál az alsó rőzseterítést nem mellőzhetjük, mert a magasabbról átbukó víz a talajt a gát alatt könnyen kimossa. Egyébként a gát készítésmódja teljesen azonos az egyszerű gátéval. Ilyen vagy hasonló kettős rőzsegátakat 0-60—0-80, kivételesen 1 m magasságig építenek. Magasabb rőzsegátat az átbukó víz rongálásai miatt nem célszerű építeni. Célszerű az ilyen gát alatt egy alacsony (15—20 cm-es) keresztfonást létesíteni s az ott keletkező rést kövekkel kitölteni, mert kellő utófenék nélkül az ilyen gátak a víz rombolásának csak kivételesen állanak ellen. Ez lehet magyarázata annak, hogy az ilyen gátak nem épültek nagyobb számban. A kettős rőzsegátak hátránya nyilvánvaló. Az átbukó víz a két fonás közötti földet átáztatja és részben kimossa, ami az első karósor meglazulásával jár. Az sem sokat segít, ha a két fonást egyenlő magasságba építjük, mert ebben az esetben az átbukó víz erejét teljesen az utófenékre hárítjuk s ha az nem eléggé ellenálló, a kimosás feltétlenül bekövetkezik. A magasabb rőzsegátak elrendezésében mind a szerkezetet, mind az utófeneket illetőleg nagy változatosságot lehet elérni. Itt nem lehet célunk, hogy a külföldön épített különböző rendszerű rőzsegátakról számoljunk be, mert ismertetésünk a hazai vízmosáskötő munkáknál alkalmazott rendszerekre terjed ki. Minthogy a magasabb, szilárd gátakkal való vízmosáskötés igen költséges, mint már említettük, legtöbbször nem lehet mellőzni a rőzséből készült fenékgátakat, amelyek az egymástól távolabbra épült kőgátak közötti vízmosásrész megkötésére és feliszapolására szolgálnak. Ilyen szempontból alkalmazhatók a magasabb (0-80—1 m-es kettős rőzsegátak. Az előzőkben említett hiányokra való tekintettel az újabban készült Tarna-folyó mentén levő vízmosáskötéseknél vegyes rendszerű kettős rőzsegátakat alkalmaztak, amelyek szerkezete igyekszik az átbukó víz erejének megtöréséhez alkalmazkodni. Ezek a gátak egy méter magasságúak és 2, egymástól 0-80—1 m-re levő rőzsefonásból állanak. A gátakat igyekeztek az oldalakba elég mélyen — 1-50—2 m-re — bekötni. 10 cm-es karói 1-80 m hosszúak. Ebből a hátsó fonásnál 1-20 m, az alsónál 1 m áll ki a földből úgy, hogy a gát koronája egyötöd lejtéssel készül. A két fonás köze földdel van kitöltve. Tekintettel arra, hogy a gáton átbukó víz a földet könnyen kimossa és ezzel kezdődik a gátak tönkremenetele, a fonások közötti döngölt földréteg tetejére portlandcementhabarccsal hézagolt kőréteget helyeztek. Ezt a víz által kevésbbé támadott részeken — a bekötések felé — gyeptéglaburkolat helyettesíti. A gátak köríves alaprajzúak, koronájuk a bekötések felé szintén emelkedik, úgyhogy az átbukó víz a közepén ömlik át, Az állékonyság fokozása végett a levert karókat 5 mm vastagságú vassodronnyal horgonyozták ki. Tekintettel a gát nagyobb magasságára, az utófenék is gondosabban készül. A vízmosás fenekén 1 méter széles kőburkolat van, amely fölött 3 méter hosszúságban karózott rőzsepokróc adja az utófeneket. A gátak szerkezetéről a 11. ábra ad felvilágosítást, a kész gátat pedig a 4—5. képek tüntetik fel. A gátak költsége folyóméterenként 7—10 P, vagyis lényegesen olcsóbbak, mint az azonos magasságú terméskőgátak, amelyek ugyané vízmosáskötésnél folyóméterenként 40—50 P költséggel épültek. A költségmegtakarítással szemben mindenesetre nagy kérdés a gátak tartóssága. Ez a rendszer csak kísérleti jellegű és arra szolgál, hogy a végleges kőgátak közötti szakaszok esését megfelelően csökkentsék és a gátak között a hordalékot