Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

1. szám - II. Lászlóffy Woldemár: A Magyarduna vízjárása

Ili a vonatkozó programmot már az 1895. évi XLVIII. t.-c. részletezte, — a világháború kitöréséig még nem fejeződött be. Ennek folyománya, hogy a Duna medre, különösen a Paks alatti szakaszon még ma is csak részben van rögzítve és így fenékszintje sem megállapodott. 2. A szabályozások története. A dunai vízimunkákra vonatkozó legrégibb emlékünk 1426-ból, Zsigmond magyar király idejéből való és a pozsonymegyei Somorja árvédelmére vonatkozik. Elszórt és helyi jelentőségű munkálatokról számos későbbi forrás tesz említést, — különösen fejlett volt az ármentesítés ügye már a 18. században, a ma cseh területre eső Csallóközön kívül Pestmegye számos helyén. A rendszeres szabályozó tevékenység kezdetét azonban a 19. század első harmadára kell tennünk. 1820—32 között Paks és a Drávatorok között a jeges árvizek pusztításai miatt 15 átvágás készül és kiépülnek a töltések. 1831-től 1837-ig Pozsony és Vének (a mai szelvényezés szerint 1870—1795 km) között számos mederelzárás és 38 sarkantyú épült, 1834—35-ben pedig gróf Széchenyi István kezdeményezésére megtörténik a zuhatagos magyar Aldunán is az első szabályozó lépés a nagynevű Vásárhelyi Pál vezetése alatt a Dojke sziklánál (1011 km). Az 1870. évi X. t.-.c. azután az összefüggő terv szerinti szabályozó munkálatok sorát nyitja meg. 1871—75 közt a budapesti Dunaszakaszt rendezik, de az 1876. évi jégdugulás után a főváros biztonságának fokozása céljából Budafoktól (1640 km) egészen Fajszig (1508 km) végeznek mederrendezési munkákat 1881—85 között. Ezután a magyar Felsőduna (1880—1747 km) középvízi szabályozására került sor. A szerteágazó, számtalan sziget közt kóválygó medret hosszú és lapos ívekben vezetett párhuzamművek közé szorították és a mellékágakat elzárták. (1886-tól 1896-ig.) 1889-ben indultak meg a Vaskapuszabályozási munkák (1030—943 km szelvények között 5 csoportban), melyeket Magyarország az 1878-i berlini szerződés értelmében vállalt magára és 45 millió aranykorona költséggel 10 év alatt hajtott végre, megnyitván ilymódon a szabad hajózás útját az addig az év legnagyobb részében járhatatlan zuhatagos szakaszon. A Felsőduna után 1895-ben a Budapest alatti szakasz középvízi szabályozása volt munkába vehető. Ott is a párhuzamművek rendszerét alkalmazták, a medret pedig a mellékágak elzárásával tették egységessé. Az összefüggő szabályozás a világháború kitöréséig Fajszig haladt előre, de elszigetelt helyi munkák lejjebb is történtek. 1900-ban a magyar Felsődunán a középvízi szabályozás hátrányai kezdtek mutatkozni, ezért kisvízi szabályozással egészítették ki a művek rendszerét. A világháborús kényszerleállásig Pozsony alatt 33 km-nyi szakasz szabályozását fejezték be, további 17 km munkában volt. A békekötés után hosszú ideig az elmaradt karbantartási munkák pótlása emésztette fel az ország anyagi erejét. 1930-ban vették fel ismét a tulajdonképeni szabályozás fonalát egyrészt Gönyü felett, másrészt Paks alatt, de a világválság ezeknek a munkálatoknak ütemét nagyon meglassította. A felsorolt dunai munkákra a világháborúig 185 millió aranykoronát áldozott Magyarország, amely összegbe az 1867 előtti beruházások értéke nincs beszámítva. Az ármentesítő társulatokba tömörült érdekeltek a dunavölgyi árvédelmi rendszer kiépítésére 1245 millió aranykoronát fordítottak, 2824 km árvédelmi gát építéséről és fenntartásáról gondoskodván.