Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)
3. szám - III. Szilágyi Gyula: Szennyvízkezelés befogadó vízfolyás mentén
458 Folyóvizek öntisztulási folyamatának tanulmányozására vonatkozóan az irodalomban elég sok adat található. Különösen beható tanulmányokat végeztek az északamerikai Egyesült Államok sűrű népességű és fejlett iparú keleti államainak vízfolyásain. Az 1. számú ábra a kis Coweeset-folyó öntisztulási folyamatának néhány jellemző adatát tünteti fel a Massachusetts állambeli Brockton város csepegtető szűrőn kezelt szennyvízének bevezetése után. (G. C. Whipple : The Microscopy of Drinking Water. IV. Edition. New-York 1927.363.1.) Az ábra az 1914—15.években végzett vizsgálatok átlagos eredményeit, az idézett forrásmunka adataihoz képest egyszerűsített formában tartalmazza. Az ábrán jól látható a mikroorganizmus jellemző csoportjainak egymással összefüggésben álló változása. A szennyvíz bevezetése előtt baktériumok és protozoák kis számban, algák és rotiferák nagyobb számban voltak jelen. A szennyvíz bevezetése után a baktériumok és a protozoák száma megszaporodott, az algák és rotiferák száma pedig csökkent. A szennyvíz beömlése alatt mintegy 1-5 km-re már a baktériumok és protozoák száma csökkent, míg az algák és rotiferák száma emelkedett. A továbbiak során mintegy 6 km-es úton a baktériumok, protozoák és rotiferák száma fokozatosan csökkenik, ennek megfelelően az algák száma emelkedik, majd gyengén fogy. Hasonlóképen mutatkozik az oxigéntartalom rohamos csökkenése, majd fokozatos lassú emelkedése és ezzel természetes ellentétben a széndioxid hirtelen megszaporodása, majd fokozatos megfogyatkozása. A szennyvíz beömlése alatt 6 km távolságban az öntisztulás folyamata még nem fejeződött be, a vízben még jelentékeny számú baktérium van s az oxigén kevés. Az öntisztulás szempontjából tanulmányozott vízfolyások adatai alapján általában azt mondhatjuk, hogy a tisztulás mértéke elsősorban a szennyezettség fokótól és az időtől függ. Ha például a szennyvizet derítő medencében az ülepedő anyagtól megtisztítjuk és a csak oldott anyagot tartalmazó szennyvizet mintegy 500-szoros hígítással vezetjük a folyóba, az ásványosítás jelentékeny mértékben már 10—20 km távolságban megtörténik (1 m/sec alatti vízsebességnél), ezen túl már csak kisebb számú baktérium található a vízben s ezek között betegséget okozó baktérium is előfordul. Nagyobbfokú szennyezésnél tisztulásról csak 80—100 km távolságban beszélhetünk és ha a szennyezés teljes szennyvízzel olyan fokú, hogy a folyóban a 2-ik zóna (élénk bomlás zónája) bekövetkezik, a víz eredeti tisztaságának visszanyeréséhez egyesek szerint 7 napi folyási idő is szükséges. II. Természetes vízfolyás szennyvízzel való terhelhetősége. Az angol királyi szennyvízbizottság tanulmányai és 1912-ben hozott javaslata alapján általánosan elfogadott elv a következő : 500-szoros hígításon felül a szennyvíz minden kezelés nélkül bocsátható be vízfolyásba. 300—500-szoros hígításnál ülepítés kívánatos. 150—300-szoros hígításnál az ülepítést koaguláló vegyszerek adagolásával kell hatásosabbá tenni. Szokásos és gazdaságosan alkalmazható koaguláló anyagok : aluminiumszulfát [Al 2 (S0 4) 3], ferroszulfát [FeSO t], oltott mész [Ca (ОЯ) 2]. 150-szeres hígításon alul ülepítés után oxidációs biológiai tisztítás is alkalmazandó.
