Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

3. szám - III. Szilágyi Gyula: Szennyvízkezelés befogadó vízfolyás mentén

452 ami az öntözésnek, illetőleg az elszikkasztásnak különféle célú és berendezésű módjaiban áll. A másik az élővízbe vezetés, amit hígítással való kezelésnek is nevezhetünk. Mindkét elhelyezési mód a szennyvíznek valamilyen előzetes kezelését kívánja meg. Arra nézve, hogy a lehetséges kezelési módok közül adott esetben melyiket és milyen mértékben alkalmazzuk, elsősorban az irányadó, hogy hol és miképen helyezhetjük el véglegesen a szennyvizet. Sorrendben ez az első kérdés, amire felelnünk kell. Egyszerű és természetes elhelyezési mód a vízfolyásba való bevezetés. Erre törekszünk minden helyen, ahol arra alkalom adódik. Ott azonban, ahol a közelben természetes vízfolyás nincsen, a szárazföldön való elhelyezés lehetőségeit kell kutatnunk, ami a talajviszonyok gondos tanulmányozását, sokféle szempont helyes mérlegelését igényli s a tervező mérnök találékonyságát erős próbára teszi. Ennek a tanulmánynak az a célja, hogy rámutasson olyan egyszerű és olcsó kezelési módra, amit ott lehet alkalmazni, ahol a község kisebb vagy nagyobb vízfolyás mellett épült, amikor tehát a higításos kezelésre alkalom nyílik. A szárazföldön való elhelyezés módjaira és lehetőségeire tehát nem terjeszkedem ki. Az említett célt tartva tehát szem előtt, tárgyalni fogom I. a természetes vízfolyások öntisztulási folyamatát, II. azok szennyvízzé!' való terhelhetőségének megállapítását, III. a szennyvíz ülepítését és a szennyiszap kezelését. Előrebocsátom, hogy az érintendő kérdések történeti fejlődését nem írom le, hanem a szennyvízkezelés ismeretének mai álláspontja szerint a legújabb, és nézetem szerint, legcélszerűbb felfogást és eljárást fogom tárgyalni. I. Szennyvízzel terhelt vízfolyások öntisztulása. Szennyvíznek élővízbe bevezetését a természetnek a mikroorganizmus életműködése révén végbemenő regeneráló berendezettsége teszi lehetővé, amit élővíznél természetes öntisztulásnak nevezünk. Ezen azt a folyamatot értjük, amely a vízbe jutott bomlékony és ártalmas anyagokat többféle természeti tényező közreműködésével állandó jellegű, ártalmatlan anyagokká átalakítani és ezáltal a víz természetes tisztaságát visszaállítani törekszik. Az öntisztulás folyamatában fizikai, kémiai és biológiai tényezők működnek közre. Ezeket itt röviden felsorolom és néhány szóval jellemzem. Fizikai tényezők: 1. A hígítás, illetőleg a szennyes anyagoknak nagyobb mennyiségű vízben való szétszóródása, amit a víz mozgása és a szél okozta hullámzás segít elő. 2. Az ülepedés, minek folytán a lebegtetett anyag egy része a fenékre lerakódik. Az iszaplerakódás kellemetlen következményekkel jár, ezért ennek csökkentésére kell törekednünk. 3. A napfény igen hatásos baktériumpusztító, azonkívül elősegíti klorofiltartalmú zöld növények fejlődését — a szabad szemmel alig látható algáktól fel magasabbrendű növényekig — amik azután fotoszintézis útján széndioxidot vesznek fel és oxigént termelnek. 4. Az aeráció vagy levegözés, ami a gázok kicserélődését hozza létre, Az öntisztulási folyamat során termelődő gázok a levegőbe távoznak, az elfogyasztott oxigén pedig a levegőből pótlódik, ami a tisztulási folyamat végső győzelmét biztosítja,