Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

1. szám - II. Lászlóffy Woldemár: A Magyarduna vízjárása

3 6 vízszintes értelemben az egyes szelvényekben lefolyó közepes évi hozamot. Az adatok legnagyobb részében az érdekelt államok hivatalos vízrajzi kiadványaiból vett, vagy azok alapján számított 20—30 éves átlagok, részben a vízjárást befolyásoló összes tényezők mérlegelésével, a szomszédos vízfolyásokon végzett vízmérések alapján számított fajlagos vízszállításnak a vízgyűjtőterület nagyságával való szorzatai. Az ábrát úgy tekinthetjük, mint hatalmas csővezeték képét, amelyen az átmérő mutatja a vízszállítás nagyságát. Ha a vonalkázott területet nézzük, az azt a vízmennyiséget ábrázolja, amely egy képzeletbeli középvíz esetében foglaltatnék a Duna medrében. Ez az ábra már lényegesen más színben tünteti fel az egyes mellékfolyók hidrológiai jelentőségét, mint a vízgyűjtőterületek alapján szerkesztett 4. ábra, mert benne a vízlefolyásra ható tényezőknek mintegy eredői jutnak kifejezésre. Csak két jellegzetes példával bizonyítjuk ezt. Mint láttuk, az Inn és a Morva vízgyűjtőterülete egyező nagyságú (26,104, illetőleg 26,643 km

2). Hidrológiai jelentőségük mégis merőben eltérő, mert míg az Inn 809 m

3/sec (31 l/sec/km

2) közepes évi hozamával megkettőzi a Duna vízszállítását, addig a Morva körülbelül 105 m

3/sec (4 l/sec/km

2) középvize nemcsak az Inné mellett törpül el, hanem a Morvatorokig megizmosodott Dunához képest is csak csekély súllyal jöhet számba. Az Inn vízbőségét a nagy esés, az uralkodó vízzáró kőzetek és a csapadékbőség együttes jelenléte okozza. A Morva esetében mind a völgy mérsékelt esése, mind csapadékszegénysége és kőzeteinek kevésbbé vízzáró, sőt nagyrészben áteresztő volta éppen ellentétes eredményt ad. Érdekes a Tisza és a Száva példája is. A Tisza közepes évi hozama 820 m

3/sec (5-2 l/sec/km

2) 157,186 km

2-es vízgyűjtőterület mellett. A Száva 100,519 km

2-es vízgyűjtőjéről évi átlagban 1520 m

2/sec (15-2 l/sec/km

2) folyik le. A vízgyűjtők aránya a Tiszát véve alapul 1 : 0-64, a vízhozamoké 1 : 1-86 ! Ott a végtelenül kis esés és az alföldi szárazság együttes hatását, itt a nagyobb esés, a bőséges csapadék és a Karszt befolyását látjuk. Nincs kizárva, hogy a 6. ábra egyik-másik részlete tüzetesebb vizsgálat esetén, ha majcl a rendelkezésre álló adatok száma a maiakét lényegesen meghaladja, kissé elrajzoltnak fog mutatkozni, de egészen bizonyos, hogy főbb vonásaiban helyesen tükrözi a mellékfolyók vízrajzi jelentőségét. A 6. ábra — az évi közepes vízszállítással még nem jellemzi eléggé a Dunamedence vízviszonyait. Szükséges még megvizsgálni a lefolyás évi menetét is, hogy megállapíthassuk, miképpen adódik össze a mellékfolyók árhullámaiból a Duna árvize, melyek azok a mellékfolyók, melyeknek árhullámai összegeződve veszedelmet okozhatnak a Duna mentén ? Hogy ezt megítélhessük, a 7. ábrán felraktuk a Felső- és Középduna néhány szelvényében, valamint a fontosabb mellékfolyók alsó, de a Duna visszaduzzasztásától még mentes mérceszelvényére vonatkozóan a legutolsó 20 év közepes havi vízhozamait. Az ábrák világosan mutatják, hogy míg a Bajor-Duna vízjárása meglehetősen kiegyenlített, az Osztrák-Dunán májustól júliusig —- esetleg még augusztusban is — rendkívül magas vízállások uralkodnak. Mindez az alpesi mellékfolyóknak, — különösen az Inn-nek, — tulajdonítható, mert májusban a magas hegységben a hóolvadás, júniusban az esőjárás évi maximuma (atlanti vagy monszunális típus), végül júliusban a jégárak még bő vizet adó zuhogói állandóan magasan tartják ezeknek a mellékfolyóknak szintjét. A Középhegység völgyeiben (Morva, Rába, Vág stb.) viszont hamarabb, —- már márciusban indul meg az olvadás — rövidebb ideig is tart, a júniusi esőmaximum hatását