Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)
3. szám - I. Lászlóffy Woldemár: A folyók jégviszonyai, különös tekintettel a magyar Dunára
400 ugyanis 1847-ben Haidinger W. javasolta az akadémia természettudományi osztályában, hogy gyűjteni kellene a Duna jégjárási adatait [33]. A felhívás nyomán készült első részletes ismertetés szerzője magyar ember : dr. Arenstein József piarista, a pesti József-ipartanoda matematika- és geodéziatanára volt [28]. Tanulmányát az akadémia 1850-ben 200 példányban azzal küldte meg a kereskedelmi és közlekedésügyi minisztériumnak, hogy annak mintájára a folyammérnöki és hajózási szervek bevonásával indíttassék meg a jégjárási adatok rendszeres gyűjtése. A magyar Arenstein adatfeldolgozó rendszere így a Duna jégviszonyainak tanulmányozásában mintául szolgált. A beérkező adatok feldolgozására csak 1862-ben került sor. A jelentések jórészt Fritsch K. tollából erednek [30, a— с]. Csak az 1857—58-iki tél jégviszonyait dolgozta fel a javaslattevő Haidinger [34]. Kár, hogy a leírások az 1865—66. évtől kezdve a magyarországi dunaszakaszra nem terjednek ki és ma már a vízmércejegyzők eredeti kézirati feljegyzéseiből is aligha volnának kiegészíthetők. De mivel a magyarországi vízmércék észlelési adatai az 1876. évtől kezdve nyomtatásban megjelentek [31], a mai napig már 57 évről van rendszeres és összefüggő adatsorozatunk. Az 1865—76 közti évek adatainak irattári kutatás útján való pótlásától tehát nyugodtan eltekinthettem. Különben Budapest régi adatait is csak azért kerestem ki, hogy a szabályozás előtti viszonyokat jellemezhessem. 2. Budapest jégviszonyainak jellemző időadatai. A 12. ábrán a budapesti dunaszakasz jégviszonyait ábrázoltam az 1818—1932. évekből rendelkezésre álló összesen 90 tél adatai alapján. Részletes vizsgálatokra csak 68 tél feljegyzései alkalmasak, mert eleinte csak a beállás tartamát jegyezték, a jégzajlásos napok számát nem ismerjük. Budapest jégviszonyait adataink alapján a következőkben jellemezhetjük : A jég megjelenésének A folyam beállásának Az álló jég felengedésének A jég eltűnésének A jeges napok száma j legkorábbi időpontja j átlagos ,, Í legkorábbi ,, átlagos ,, átlagos ,, legkésőbbi „ átlagos legkésőbbbi ' maximum átlag ,„_ ., , „ , , maximum, nap Az alio jégpáncél tartama j Az az időszak, melyen belül Az az időszak, melyen belül II. TÁBLÁZAT. Budapest jégviszonyai. 1876/1932 közt. Régebbi adatok. XI. 15. (1888) XII. 22. XII. 11 (1879) I. 14. II. 15. III. 19. (1929) II. 16. III. 24. (1929) 98 (1879/80) 36-7 83 (1879/80) 11-8 130 57 99 33 ! jég lehet a Dunán (nap) valószínű a jég ,, 1 befagyhat a Duna (nap) j a beállás valószínű a Dunán XII. 10. (1829) III. 22 (1858) III. 26 (1858) 99(1829/30) 133 101