Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)
3. szám - I. Lászlóffy Woldemár: A folyók jégviszonyai, különös tekintettel a magyar Dunára
394 ugyanolyan módon leszáll. Mivel télen a vízszállításban ugrásszerű változások nem fordulnak elő, a folyó vízhozama (Q' ) a beállás elején és végén ismertnek vehető. Ezt a Q' tényleges vízhozamot a beállás miatt felduzzadt vízálláshoz tartozó látszólagos vízszállítással (Q) egybevetve а Ф viszonyszámot kapjuk. Q' Ф — q értéke ilyenkor a beállás előtti egységnyi értékről hirtelen minimumra csökken, aztán — a jég lecsíszolódásának megfelelően — fokozatosan emelkedik, míg a zajlás megszűntével hirtelen ismét eléri az egységet (Q'=Q). Ettől az időponttól a rendes tömeggörbe érvényes. Ha a tél folyamán egyenletes tartós hideg uralkodnék, а ф viszonyszám is a jég lecsíszolódásának megfelelően egyenletesen változnék. Nem volna tehát más teendőnk, mint a mindenkor leolvasott vízállásnak megfelelő hozamot a két jellegzetes határ között szabályosan emelkedő ф-vonal megfelelő ordinátájával megszorozni, hogy a tényleges vízhozamot megkapjuk. A valóságban azonban sem a jégviszonyok, sem a vízszállítás változásai nem követnek valamely szabályszerűséget. A beállott folyó jégpáncélja alatt kisebbnagyobb olvadási árhullámok vonulnak le. Hasonló okokból a szakaszonként összetorlódott jég meg-megcsúszhat, a jégfelület érdességében és a keresztszelvényszűkülésban nagy változásokat idézvén elő. A keletkező torlaszok felett a víz felduzzad, alattuk pedig a hozam átmenetileg lecsökken, tehát egyik helyen árad, a másikon apad a víz és utóbbi jelenséget ott észleljük, ahol a vízmércejegyző megfigyelései szerint csupán zajló jég vagy sík víz van, a vízlefolyás tehát látszólag minden zavaró befolyástól mentes. A felsorolt körülményekből folyik, hogy nem indulhatunk ki egyetlen mérceszelvény adataiból, hanem mindenkor hosszabb szakasz jég- és vízviszonyait kell szem előtt tartanunk, figyelve arra, hogy a jégzajlásra, esetleg a jég eltűnésére vonatkozó feljegyzések pusztán helyi vonatkozásúak-e, vagy hosszabb folyószakaszra is jellemzők. Majd korrelációs alapon megállapítjuk a folyószakasz minden egyes mérceszelvényének szabad vízfelszínre vonatkozó emésztési görbéjét és ezeknek alapján felrajzoljuk az egyes vízmérceállomások lefolyási görbéit tekintet nélkül a jég jelenlétére. (így a látszólagos hozamot jellemző Q-vonalakat kapjuk : a vízszintes tengelyen naptári idő, a függőleges tengelyen másodpercenkénti vízhozam.) Ha van olyan mérceszelvényünk, mely hosszabbrövidebb ideig nem állott be és vízállásait sem befolyásolta valamely lejjebbfekvő jégtorlasz duzzasztó hatása, a folyó vízszállítására értékes, kész adataink vannak, melyeket mércéről-mércére a tömeggörbék segítségével tovább vihetünk. A beállott szakasz alatt rendesen találunk jégmentes szelvényeket, melyeknek adatai ellenőrzésre szolgálhatnak. Ha nincsen elegendő támpontunk, a vízszínemelkedés és jégadatok alapján kikeressük azt a helyet, ahol a jég legelőször állott be és extrapolálással kapjuk Q'-t. Hasonlóan állapítjuk meg Q'-nek a jégzajlást közvetlenül megelőző időpontra vonatkozó értékét. Közbenső, a jégtakaró megcsúszásából eredő hirtelen vízszínváltozásokat ugyanígy kezelünk. További támpontot szolgáltat a tényleges vízszállítás megállapítására az a meggondolás, hogy szomszédos vízmérceállomások keresett Q'-vonalainak közel párhuzamosaknak, a tetőző és mélypontokban a hozamoknak megfelelő nagyságúaknak kell lenniök. Az olyan tetőzések és völgyelések,
