Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

1. szám - II. Lászlóffy Woldemár: A Magyarduna vízjárása

Ili Dunaszakasz vizének tekintélyes része illanik el, hogy földalatti összeköttetést teremtsen a Bodeni-tavon át a Rajnával, — halpartról egészen Regensburgig kíséri a Dunát. A Sváb- és Frank-Jura folyói tehát vízszegények. Máskép áll azonban a helyzet a Bajor- és Cseh-erdő vidékével. Ezekben a gránit, gnájsz és kristályos palákból álló vízzáró őskőzetek az uralkodók, melyeknek déli határvonalán folyik a Duna. A csapadéknak lényegesen nagyobb része kerül itt lefolyásra, mint az előbbi vidéken, Összehasonlításképen megemlítjük, hogy az Altmühl évi közepes fajlagos hozama Eichstatt-nél (Vízgyűjtőterület F = 1395 km

2) 7-6 l/sec/km

2, a Naab egyik mellékfolyójáé, a Vils-é Treidendorfnál (F = 1235 km

2) 9-7 l/sec/km

2, míg a Regen-é Cham-nál (F = 1814 km

2) 19-8 l/sec/km

2, amiben az esés- és csapadékviszonyok különbözőségén kívül az eltérő geológiai felépítés is feltétlenül kifejezésre jut.

1 A Morva vízgyűjtőjének északi részében áteresztő karbon-mészkövek uralkodók. Nyugati felében a Cseh-morva hegylánc gránitját és kristályos paláit alluviális lerakodások szövik át, miért is a felszín általános jellege félig áteresztő. A völgy keleti részében, a kárpáti homokkő áteresztőbe hajló rétegei túlnyomóak. Általában tehát a geológiai felépítése a széles és kisesésű völggyel együtt a víz járás kiegyenlítettségére vezet. A Felső-Duna jobbparti mellékfolyói három különböző jellegű vidéket szelnek. A vízválasztó a Központi Alpok 70 km széles kristályos magvonulatának gerincein húzódik. Ezt a vízzáró felépítésű falat északról a Bajor-Osztrák-Alpok kemény, de áteresztő, tömött triász-mészkőüledékei kísérik, melyek sokhelyütt karsztjelleget mutatnak. A hatalmas hegyvonulat lábánál a Sváb-baj or fennsík húzódik egészen a Dunáig. Itt a felszínt jórészt fiatal laza üledék : alluviális kavics és konglomerát borítja, de az erősen áteresztő és vízben igen gazdag kavicstakaró alól nagy felületeken tűnik elő, vagy azt helyenkint erősen átszövi a miocén agyagos, vízzáró üledéksorozata. A Felsőduna jobbparti vízgyűjtője tehát inkább kötött jellegű. A mészkő-öv, bár erősen áteresztő, nem mérsékli a vízlefolyást. Ennek igazolására a Traun és a vele szemben a balpartról beömlő Grosse Mühl példáját hozhatjuk fel. F. Rosenauer szerint

2 az évi lefolyási hányad ott 0-65, míg itt csak 0-48. A különbség csak részben magyarázható a Traun-völgy bővebb csapadékával és nagyobb esésével. Mindenesetre növeli a lefolyást az Osztrák-Alpok karsztjellege, mert a víz nem raktározódik el, hanem földalatti repedéseken rohan le és így még párolgási veszteséget sem szenved útjában.. A Sváb-bajor fennsík alluviuma már mint hatalmas szivacs működik : csökkenti az árvizet, de bő talajvízéből szaporítja a kisvizeket. így az Inn alsó szakaszán a kis- és középvíz aránya 0-33. A kisvíz aránylag bőséges, mert az Alpok lábánál lerakódott kavics gazdag talaj vízrétegéből táplálkozik. Ezzel szemben a Salzachnál a kisvíz a középvíznek nem egészen y

5-ét teszi (0-195), mert ott a kavicsréteg csak rövid szakaszon kíséri a folyót. 1 Az adatok : Denkschrift über den Ausbau der öff. Flüsse in Bayern. Bayer. Staatsministerium des Inneren, 1931. c. műből valók. 2 F. Rosenauer : Über das Wasser in Oberösterreich. Jahrbuch des Oberösterr. Musealvereins, 84. köt. Linz. 1932. 362. o.