Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

2. szám - VI. Pogonyi György: Hó- és jégviszonyok a Duna, Tisza és azok mellékfolyóinak vízgyűjtő területén 1933-34. telén

НО- ÉS JÉGVISZONYOK A DUNA, TISZA ÉS AZOK MELLÉK­FOLYÓINAK VÍZGYŰJTŐ TERÜLETÉN 1933—1934. TELÉN. írta: POGONYI GYÖRGY. A hóviszonyokat valamennyi, minket érdeklő állam területére eső vízgyűjtőkre ismertetjük, mert azok mind hatással vannak a hazai folyók várható vízszintjeire. A jégviszonyokat pedig csak a Felső-Dunára és csonkaországunkban lévő víz­folyásokra közöljük, mert a többire vonatkozó, rendelkezésünkre álló adatok egyrészt hiányosak, másrészt a nálunk várható vízállások tekintetében akkor sincsen nagy jelentőségük, ha azok idegen területek vízfolyásain rendszertelenül vonulnának is le. A) HÓVISZONYOK. 1. Bajorországban. Ha a 2000 m-nél magasabb hegyekben 1933 szeptemberének közepén leesett hótól eltekintünk, az első havazás október 12—13-án volt. Ez az 1000 m-en aluli helyeken vastagabb takarót nem adott ugyan, de feljebb már a takaró vastagsága a 40 cm-t is elérte. Nagyobb havazás október 27- és 30-a közt indult meg, ami majdnem az egész országra kiterjedt. így az Inn völgyében 10, másutt 5 cm-es takarót adott. Ekkor a Pfalz és az országnak a Rajna jobbpartjára eső része még hómentes volt. Az egész országra kiterjeszkedő havazás csak november 24- és 30-a közt kezdődött, amit újabb havazás december 13—15-én, majd 20—22-én követett. Ennek folyományaként a hóréteg az Inn felső völgyében 50—70, a hegyek­ben pedig 100 cm vastagságot is elért. Az ország északkeleti részében 1934 január 5—6-án havazott, ahol ekkor a rétegvastagság több, magasabb helyen már 50 cm is volt. Február hó első napjaira a lióvastagság több helyen erőteljesen megnöve­kedett. így az ország északi részén egyes helyeken már 70, délen a magasabb hegyek­ben pedig több helyen 200 cm-re emelkedett, sőt egy helyen elérte a 300 cm-t is. Az Inn alsó és a Duna völgyében, valamint a Dunától északra eső völgyekben a rétegvastagság ekkor is csak 5—20 cm volt. Ezekből az adatokból láthatólag az ország hóviszonyai elég kedvezőek voltak, mert a völgyi részeken aránylag kevés hó feküdt s a rétegvastagság a hegyekben nem haladta meg a szokott mértéket. 2. Ausztriában. Az osztrákok az első hójelentést 1933 november 4-én adták ki. Eszerint a Duna völgyében, a felső szakaszokon, az 1000 m-nél magasabb hegyekben 14—20 cm, a völgyekben pedig 8—16 cm vastag réteg feküdt. Ekkor a Duna középső és alsó szakaszán még hó nem volt.

Next

/
Thumbnails
Contents