Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

1. szám - I. Dr. Cholnoky Jenő: A folyók szakaszjellegének összefüggése a szabályozással és öntözéssel

Ili évben mintegy 60 hold földet adott ki nekik bérbe a Szamos partján. Itt dolgoztak mezopotámiai eredetű kerekeik s ennek következtében sokkal olcsóbban és sokkal többet tudtak termelni, mint a bennszülött, úgynevezett „hóstáti" (hochstadti = külvárosi) magyar kertészek. Ezek kannákkal hordták a vizet a folyóról vagy a vízvezetékről (5. kép), természetesen igen nehéz munkával és csak kicsiny területre. Ezért mindig haragudtak a bolgár kertészekre. Akadt védelmezőjük a városi tanácsban s ezek azt követelték, hogy a bolgárokat küldjék el, a kerti fôldekçt adják át a hóstáti kertészeknek (1913—14). A város közönsége ez ellen tiltakozott, mert a ,,szerbiánusok" (bolgárok) sokkal olcsóbban adtak minden konyhakerti terméket, tehát a piac lényegesen megdrágult volna. Hiába volt minden beszéd, hogy utánozzák a bolgárokat, nem használt. A város végül úgy oldotta meg a kérdést, hogy a bolgároknak máshol adott ki körülbelül hasonló nagyságú, öntözhető területet azzal a kötelezettséggel, hogy régi bérleményükön a berendezéseket meg kell hagynia érintetlenül. Akkor aztán ezt a hóstátiak kapták meg. Első dolguk volt a kerekeket, vályúkat leszedni s kezdték megint hordani a vizet. Természetesen képtelenek voltak az egész területet így öntözni s nagy részébe gabonát vetettek, az meg persze rosszul termett. Hogy mi lett a vége ennek a megátalkodott maradiságnak, nem tudom, mert a háború végén minden felfordult Kolozsvárott. Ügy tudom, hogy a Maros mentén is történtek kísérletek a bolgár kertészet terjesztésére, de sikertelenül. Öntöző-kereket látunk Indiában is, de csak kisebb mértékben. Annál nagyszerűbben fejlett ez a módszer Hátsó-Indiában. A 6. és 7. sz. képünk bambuszból készült, sokszoros bolgár-kerekeket mutat a hozzá csatlakozó vályú felső részével együtt. A folyódeltákon középszakasz-jelleggel kanyargó fattyúágakból emelik ki így a vizet. Óriási területet tudtak így a rizstermelésnek meghódítani. Mert itt az éghajlat elég esős, a gabonaföldeket nem kellene öntözni, de a rizsföldeket az év nagy részén át okvetlenül el kell árasztani, tehát fel kell emelni a vizet. Vannak olyan alacsony területek, ahol ilyen nagy emelés nem szükséges. Ott egyszerű kis járgányos, vagy embererővel hajtott paternoszterek emelik a vizet. Erről majd később. A Hoang-ho mentén, Lan-csou-fu környékéről először Lóczy Lajos írta le a nagyszerű öntöző-kerekeket. Azóta más utazók is jártak arra s az öntöző-kerék általános elterjedését ma már jól ismerjük. Olyan területeken tehát, amelyeken középszakasz jellegű folyók futnak át, sehol nagy területre kiterjedő öntözés nincs, kivéve természetesen a deltákat, mert a fattyúágak sűrű sokasága hálózza be az ilyen területet s ezek az ágak a deltán mindig csordultig tele vannak s nagyon kicsiny emelésre van csak szükség. De például a Turáni-Alföldön, vagy Mezopotámiában, Indiában (a delták kivételével) a középszakasz-jellegű folyók mentén igen csekély az öntözött terület. Talán sehol sem látni ezt olyan jól, mint a Ganges síkságán, a Ganges és a Himalája közt. A Himalájából lefutó folyók háromféle jellegűek. Vannak először is középszakaszjellegű, tehát kanyargó folyók. Ezek mentén csak kevés a folyóból, vízemeléssel öntözött terület, a folyótól távolabb temérdek, apró kútból emelik a vizet. A második csoportba tartoznak azok a folyók, amelyek mérsékelten alsószakasz-jellegűek. Ezeknek vízét messze szét lehet vezetni s tekintélyes területet tudnak körüle öntözni. A harmadik csoportba tartoznak a túlerősen alsószakasz-jellegűek, ezeket nem lehet használni, ezek teljesen el vannak vadulva s környékük lakatlan. Az első