Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

2. szám - I. Kun László: Franciaország vízútja

227 ország példája mutatja, elsősorban is a városok hozzájárulásával kell a kikötőket megteremteni, melyek az ipari fejlődésnek és kereskedelmi föllendülésnek centrumai lehetnek. Az ipar és kereskedelem virágzása azután azáltal fejleszti a viziút for­galmát, hogy az ipari termeléshez szükséges tömegcikkeket, amelyek legjobb kliensei a víziutaknak, a viziút magához vonzza. Ezzel szemben pedig megállapítható, hogy a vasutaknak a vegyes szénszállítások ellen való állásfoglalása a leírt víziút­hálózat mentén a szenet rendkívül megdrágítja és így az ipar föllendülését gátolja. Ennek természetszerű következménye, hogy maga a vasút rendkívül sok — a szénnél értékesebb — árucikktől esik el. Mindezeknek a hajózásra nézve kedvezőtlen körülményeknek ellenére az áru­szállítások, ha lassan is, de mégis növekedőben vannak, amint azt a statisztika mutatja. A hálózat felének forgalma egyenletesen nő és 1921 óta legalább is mindenütt megkétszereződött, sőt vannak egyes szakaszok, mint például a Centre- és Loire­csatorna, valamint az Yonne, ahol a forgalom még az 1928. évit is fölülmúlja, bár az utóbbit tekinthetjük a víziutakra a legkedvezőbb évnek. g) Dél-Franciaország víziútjai. A 2483 kilométer hosszúságú délfranciaországi víziúthálózat egyes szakaszait a jellemző adatokkal együtt a XIV. kimutatás tünteti föl. A kimutatás kiegészítéséül még közöljük a berakott, vagyis a vonalon eredő áruk forgalmának (belforgalom és expedíciók) tonnasúlyát a 10 árucsoport szerint. 1. Ásványi tüzelőanyagok 57,375 tonna 2. Építőanyagok 1,465,352 ,, 3. Műtrágya 5,816 „ 4. Bányafa, épületfa, tüzelőfa 105,809 ,, 5. Fémipari termékek és gépek 15,963 ,, 6. Fémipari nyersanyagok 42,223 ,, 7. Ipari termékek 390,070 8. Mezőgazdasági termékek 395,055 ,, 9. Hidrokarburátok 68,067 10. Egyebek és tutajozott fa 112,256 ,, Összesen 2,657,986 tonna, amely összeg két tételből adódik össze : a) belforgalom 1,921,577 tonna b) expedíciók 736,409 A szállításokat tonnakilométerek alapján osztályozva, a következő részle­tezést kapjuk : I. a hálózaton eredő forgalom : a) belforgalom 46,848,564 tkm b) expedíciók 79,369,003 „ 15*

Next

/
Thumbnails
Contents