Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

2. szám - I. Kun László: Franciaország vízútja

194 16-án kelt engedélyokiratából világosan kitűnik. 1679-ben újabb koncessziót adnak, mikor is az orlèansi herceg kap az Orléans-csatorna építésére engedélyt. A fejlődés XIV. Lajos uralkodása (1643—1715) végén meglassul és csak a XVIII. században kap ismét lábra, midőn a kormány az állami mérnöki szolgálatot szervezi meg. Ismét koncessziókat adnak és 1719-ben a Loing és a St. QuentinChauny-csatorna létesül. XIV. Lajosnak fontos intézkedése az is, hogy a hajózás megkönnyítését és biztonságát szolgáló összes műtárgyakat királyi védelem alá helyezi. 1783-ban újabb csatornákat engedélyeznek és megépítik a Centre, a Bourgogne, majd pedig a Nivernais-csatornát. A forradalom azután minden munkálatot megszakít, de ennek multával a XIX. század elején annál erősebben indul meg a víziutak építése. Lajos Fülöp alatt (1830— 1848) 2000 km hosszúságú csatorna épül ki és a kormányok foglalkozni kezdenek a természetes vízfolyások szabályozásával is. Az 1840—1850-es években a víziutak fejlődése némileg megakad, mert mindenki a vasutakban látta a jövő közlekedési eszközét. Ez a nézet azonban — a vízi és vasúti szállítási költségek alapos tanulmányozása után — 1870 körül megváltozik és a víziutak népszerűsége ismét megerősödik, amit legjobban Freycinet-nek 1878. évi programmja fejez ki. A különböző fölfogások harcát, mely a víziutakra nézve a háború előtt kedvezőtlenül állott, eldönti a világháború, amely leszűrődöttebb és józanabb felfogást visz győzelemre és pedig azt, hogy mindkét közlekedési eszköz egyformán fontos, egyformán előnyös és egymást szervesen egészíti ki, ha mindegyik azokat az árukat továbbítja, melyeknek szállítására a leghivatottabb. A mai Franciaország — eltekintve néhány ellenkező felfogású egyéntől — ezt a nézetet vallja, amit legjobban azok a milliárdok igazolnak, melyeket a francia kormány a háború után ruházott be a víziútjaiba. A háború utáni évtized víziberuházásait itt mellőzve, megemlíthetjük, hogy Franciaország víziútjaira 1814-től 1870-ig összesen 1,175,215,000 aranyfrankot adott ki, amiből 620,000,000 frank esik a csatornákra és ezek fenntartási költségeire. A beruházások ellenértékeként 1870 végén a csatornák hossza 4754 km, a hajózsilipek száma pedig 1955. A) SZÁLLÍTMÁNYOZÓK, VÍZIJÁKMÜVEK ÉS VONTATÁS. 1. Hajósok és hajózási társulatok. A franciaországi víziutakkal foglalkozva, pár szóval meg kell emlékeznünk elsősorban is magukról a szállítmányozókról, vagyis a hajósokról és a hajózási vállalatokról éspedig azért, mert Franciaországban ebben a tekintetben oly különleges viszonyok uralkodnak, melyeknek mását egyéb országokban hiába keressük. Franciaországban a belvízi forgalom lebonyolítását részben a hajózást iparszerűleg űző független hajósok (kishajós), részben a hajózási társaságok végzik. Az első kategóriába tartoznak azok a szállítási vállalkozók, kik legtöbb esetben egy vagy két hajóval rendelkeznek, amiket az első esetben csak a hajógazda, az utóbbi esetben pedig a hajógazda és valamelyik családtagja vezet. A második kategóriába tartoznak a hajózási társaságok, melyek más országban úgyszólván kizárólagosan kezükben tartják a víziszállítások lebonyolítását.