Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

1. szám - VIII. Ihrig Dénes: A karapancsai szivattyútelep biztosítása

149 a szivárgás megszüntetésére ott, a gépház mellé kisebb szádfalat veretett le. Ez a szádfal azonban nem szüntette meg a beszivárgást, sőt egy láthatatlan hibát segített elő, tudniillik, siettette a víznek a gépház alaplemeze alá való jutását. A helyzet akkor javult valamit, amikor a kinyomócső végénél keletkező örvénylések csökkentésére a cső két oldalán egy-egy 3 m hosszú és átmeneti torzfelületté kiképzett betontömböt építettek be, amely most már a téglafal előtt lévén, az átszivárgást valamennyire csökkentette. Teljesen azonban nem szűnt meg, ezért a gépház belsejében, a becsurgó víz elvezetésére a fal mellett egy kis levezető csatornát csináltak. A beszivárgást véglegesen csak az 1930-ban, a gépház fala mellett végzett cementbesajtolás szüntette meg. A szivattyútelep történetének 1904-től 1926-ig, mintegy 22 évig tartó első időszakában 82-70 m-es átlagos belvíz- és 85 m-es külvízmagasság mellett a víznyomáskülönbség a gépház két oldalfala mellett 2-30 m volt. A társulat belvízcsatornahálózatát az 1925—27-es években kiegészítette, aminek következtében az eddig még belvízjárta és mocsárterületeknek a mezőgazdasági művelésbe való bekapcsolása intenzívebb vízlevezetést és ezzel együtt alacsonyabban tartott szivattyúzási vízszintet követelt meg. Ezért a társulat a szivattyútelep előtti belvízszintet 82-70-ről 82-20 átalos magasságra szállította le, ami maga után vonta a szívócsövek leeresztését és a szívóakna lesüllyesztését. A társulat ezért 1926 telén a régi szívóaknát elbontotta és helyén újat építtetett, melynek feneke 84 cm-rel volt alatta a régi szívóaknáénak. Ez a szívóakna most már 7 m szélességben, Ilm hosszúságban majdnem függőleges falakkal volt tervezve. Az új szívóaknát azonban, sajnos, a legrosszabb időben építették. Decemberben kezdték és februárban fejezték be, amikoris a levonulásra kerülő óriási tömegű belvíz, a munka vontatott végrehajtása, a vállalkozó és építőmunkások járatlansága, a fennmaradt építési adatok szerint igen sok nehézséget okozott. Az építés alkalmával az építőmunkások a már kiásott alapgödör fenekén levő, még stabil és többé-kevésbbé vízzáró réteget karóval átütötték, mire igen erős homokforrás tört fel, mely, mint a későbbi vizsgálatok során látható lett, többé meg sem szűnt. A felgyülemlő óriási mennyiségű belvíz azután megbontotta a szívóaknát, a kiásott alapgödröt, a homokforrást, mindent elöntött s ezért most már a puszta, burkolatlan alapgödörből kellett a belvizek szivattyúzását elvégezni. Szerencse volt, hogy a gépház fala melletti két régi szívóakna-oldalfaldarab bennmaradt és közöttük az új fenékből már valami betonréteg is készen volt. Hozzájárult ehhez, hogy az átázott föld mindkét oldalról vagy 8—10 m szélességben becsúszott és a becsúszást csak megtámasztó szádfalak leverésével lehetett megfogni. A belvizeknek leszivattyúzása után 1927 februárjában a vállalkozó megkísérelte a homokforrás elfojtását, de, mint a későbbiek mutatják, sikertelenül. Majd pár nap alatt betonnal kidöngöltette a feneket, az oldalfalakat vízszínig felvitte és az ismét tetemesen megnövekedett belvizeket bebocsátva, azonnal megkezdték a belvízszivattyúzást. A szívóakna vízfeletti részének befejezése (1927) után következett a szivattyútelep történetének második része, amikoris egy hibás szívóaknával és kinyomócsatornával 82-20 m átlagos belvíz és 85-00 m állandó külvízszint mellett a víznyomáskülönbség a gépház két oldalfala mellett 2-80 m volt.