Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

1. szám - VII. Lászlóffy Woldemár: A bukógátak utófenekének biztosítása

139 „Mióta azonban a beton hazai vízépítészetünkben mindnagyobb tért hódított, mérnökeink bízván a beton nagy ellenállóképességében, az említett kiszélesedést vagy nem, vagy pedig csak részben alkalmazták. Főtörekvésük inkább oda irányult, hogy a gátnál lebukó vizet approximative megállapított méretű vízpárnára ejtsék és a gát utófenekét minél hosszabbá tegyék. Több duzzasztóműnek kellett ilyen módon megépülni, míg végre mindenki arra a tapasztalatra jutott, hogy minden vízpárna és még oly hosszú utóágyazat dacára is keletkeznek kimosások és mederbővülések, melyek azonban már nem a betonnal burkolt utóágyazaton, hanem annak végénél lépnek fel. Keletkezésüket ismét csak az utóágyzat további meghosszabbításával, esetleg annak végén kőhányás alkalmazásával igyekeztek elkerülni." „A várt siker így sem következett be. A kimosások és bővülések a kőhányással nem védett helyeken, a kőhányás után keletkeztek, vagyis, bár a bővülés a vízfolyás irányában lefelé eltávozott a gáttól és azt kevésbbé veszélyeztette, meg nem szűnt és tovább szaporította a művek fenntartóinak gondjait." „Legjobban az utóbbi időben épült nagyobbszabású bukóművek bizonyítják a fentiek valóságát/' „Az elmondottakból arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az alkalmazott megoldási mód, melyet addig legjobbnak tartottunk, nem felel meg teljesen a követelménynek és minden valószínűség szerint abban rejlik a hiba, hogy a gátról lerohanó víz eleven ereje nem tétetik tönkre és még mindig marad belőle annyi, hogy rombolásokat okozhasson. A megoldás tehát az, hogy a nagysebességű víz energiáját felemésztve, a vizet oly sebességgel kényszerítsük elhagyni a gátat, illetve annak utóágyazatát, mely a mederben magától is keletkezett volna." „Az utóbbi időben alkalmazott gátalaknál (2. ábra) átbukó víz a vízpárnát a pálya végpontjainak érintője irányában hagyja el azt és még mindig igen nagy sebessége van." „A vízpárna csakis úgy fog a követelményeknek eleget tenni, ha a víz eleven ereje benne a lehetőség szerint elveszhet. Ennek a feltételnek pedig legvalószínűbben úgy tehetünk eleget, ha a párnába bukó vizet nem engedjük a párna végéről érintőleges irányban kiáramlani, hanem a szó szoros értelmében visszafelé fordítjuk és kényszerítjük, hogy az utána ömlő vízzel szemben kavarogva, annak sebességét féleméssze." ,,Hogy tehát a vízpárna rendeltetésének minél inkább megfeleljen, az a gát magasságához képest minél mélyebbre tervezendő — és pedig minél nagyobb a bukás, annál mélyebb legyen a vízpárna — sa párnának a vízzel szemben néző oldalát ( a—b ) nem lapos lejtővel, hanem minél meredekebb lejtővel építjük (Vázlatosan lásd a 3. ábrán.)". „Véleményem szerint azokban az esetekben, mikor a vízfolyás nagyobbtömegű vizet is jelentékeny sebességgel vezet, célszerű, ha a párna végén még egy, az elsőnél jelentékenyebben kisebb második bukógátat építünk be, melyre a vízfelkapaszkodni és energiáját felemészteni kénytelen. A második bukó után a még fennmaradó és esetleg újabban keletkezett felesleges sebesség legyőzésére ismét egy, az előbbihez hasonló, de kisebb méretű vízpárnát alkalmazunk. Az ilyen módon megépített gát vázlatos keresztmetszete a 4. ábrán van feltüntetve.

2" „A vízpárnák feneke kiváló gonddal készítendő s oda a legjobb anyagot kell használni. Cementtel és betonnal takarékoskodni nem szabad." 2 Ezt az elrendezést költséges volta miatt nem alkalmazzák. Az utófenék legcélszerűbb alakját kísérletileg meghatározva a lépcsőzésre nincsen szükség.