Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)
4. szám - XI. Szakirodalom
163 fizessenek. Például Mannheim ipari kikötőjében a legtöbb üzem nem használja a partfalat, a rakodókat s hajókat sem látni a közelükben xigy, hogy kérdés támad, kellett-e kikötő mellé építeni e telepeket, vagy nem lett volna-e olcsóbb, hacsak vasúti összeköttetést biztosítottak volna számukra ? Franciaországban a városok és kereskedelmi kamarák általában nincsenek abban a helyzetben, hogy ilyen ipari kikötőket létesítsenek. Franciaországban az állam szedi az adót, de az államnak nem érdeke, hogy az egyik kikötőt jobban támogassa, mint a másikat, hanem aszerint támogatja, hogy az idegen kikötőkkel szemben versenyképesebbek legyenek s általános szempontokat, az egész ország, nem egyes városok érdekét tartja szem előtt. Aztán a tengeri kikötőktől megkívánja, hogy kiadása és bevétele egyensúlyban legyen s az állami bevétel túlszárnyalja a hozott áldozatot. Ez az elv gazdaságellenes. Ezért a francia kikötők drágák s a francia iparra ez a körülmény súlyosan hat. A belső kikötők létesítésére az állam közreműködése kevésbbé megokolt, kivéve oly kikötők esetében, midőn a mellette létesülő ipartelepek külföldiekkel versenyezhetnek. Ilyen kikötő Strassbmg. 3. A magánkikötök nagy számmal vannak a Rajna mentén. Vannak olyanok, melyeket magántársaságok nyereség céljából és olyanok, melyeket gyári üzemek létesítettek. Az elsőfajta kikötők sohasem boldogultak, mert a kikötőépítés drága s mert nem csökkenthették a bérdíjat annyira, mint a közkikötők, melyek indirekt úton veszik be a befektetett tőke kamatát. A Duisburgi Társaság például kénytelen volt átadni a kikötőjét a városnak. A gyári kikötők azonban boldogulnak, mert a kikötő az üzem lebonyolítására szolgál s főként a nyersanyagok szállítása szempontjából fontos. Alsum, Walsum például a szén, Wesseling a lignit szállítására készült magánkikötők. A kikötők igazgatása. Németországban a kikötő az építő tulajdona. Csak a folyóval való összeköttetés, a partok átvágása tartozik engedélyezés alá, mégpedig díjtalanul, ha közintézmény létesíti, bérleti díjért, ha magános készíti, de az állam a visszavásárlás jogát kiköti. Míg a kikötő kapcsolkozása a folyóhoz állami tulajdon, a kikötőmedencék, rakodóterek az építtetőé. Hogy ez általánosságban így van, szükségszerű következménye az ipari üzem sajátosságának. Az ipari üzem ingatlanépítkezéseket kell, hogy tegyen a medencék melletti területen s ez ingatlanok a bérlet lejártával a bérbeadó tulajdonába kell. hogy átmenjenek, bár a bérbeadónak nincs szüksége reá. Célszerűbb tehát az ipari üzem tulajdonába engedni át a neki szükséges kikötőterületet. Egész más a helyzet az átmenő-forgalom és az árutározás esetében. Ebben az esetben a bérlet lejártakor olyan ingatlanok és fölszerelések maradnak a bérbeadó tulajdonában, melyekre szüksége van. A kikötő hasznosítása az átmenő-forgalom, az árutározás és az ipari üzem szempontjából történik. Az átmenő-forgalom azonban tarozással jár úgy, hogy csak kétféle hasznosításról van tulajdonképen szó. A tározás és az ipari iizein egyaránt ingatlanépítéssel és kezelő-felszereléssel ellátott. A rajnai kikötőkben nincs vám. A kikötőért bért fizetnek. Csak ott megokolt a vám, hol a kikötő nyilvános és nincs üzemeknek bérbe adva. A rajnai kikötők hasznosításának alapja tehát a bérleti vagy eladási szerződés. A szerződésben biztosítják, hogy a bérlő ne spekulálhasson a kikötőbérlettel s albérletbe ne adhassa. Ha eladásról van szó, a szerződésben kikötik az ingatlanok és a fölszerelés záros határidőn belül való megépítését s mindezek jókarbantartását. 11*
