Vízügyi Közlemények, 1933 (15. évfolyam)

2. füzet - XVII. Kisebb közlemények

82 E tároló medence elhelyezésére több gondolat merült föl. Többi közt a Moeris: tavának fölújítása, de nem a Fayoum-mélyedésben, melyet azóta falvak foglaltak el, hanem a Wadi Rayanban, mely sivatagi mélyedés és 20 milliárd m

3-t tár ózhat, melyből 3 milliárd hasznosítható. De ezt a tervet, bár Egyiptomot függetlenítette volna a többi gyarmati érdekektől, elvetették s helyette a Fehér Níluson Khartum fölött Dzsebel Aulinál határozták el a tárolást, még pedig 4-5 milliárd m

3 úrfogatú medencével. De ez a gát csak tervben van,mígaKékNílus gátja Sennárnál már készül. Egyébként lehetne tároló medencéül fölhasználni a Tsana-tavat (Abesszínia), honnan a Kék Nílus ered, de ez idegen országban van s itt gát építése mész hiányában amúgy is nehéz. Továbbá a Viktória-tavat, ahonnan a Fehér Nílus ered. Stb. Az új, perennális öntöző módnak több rossz oldala van. Nem ad trágyázó iszapot a földnek, mint a régi elárasztás és nem engedi a föld megrepedezését s a levegőnek a talajba hatolását. Továbbá Egyiptom altalaja sós ; addig, míg árasztás alatt állott a föld, a talajsó erősen hígult oldatban került fölszínre s a lecsapolással eltávozott. Ha azonban a földet öntözéssel csak megnedvesítjük, az altalaj sója a hajcsövesség következtében fölemelkedik, de nem távozik el. A föld lassankint megromlik. De ezért nem lehet elítélni a perennális öntözést, csak végrehajtásához megfelelő gond és ügyesség szükséges. A perennális öntözés nemcsak a folyó közelében, hanem tőle nagy távolságra is történik s ezért vízvezető csatornák, gátak, zsilipek építése szükséges. A töltésezett csatornákban oly magasan vezetik a vizet, hogy az öntözés gravitációs úton történhessék s ne kelljen ökrökkel emelni a vizet. De a magasan, töltések között vezetett víznek rossz oldala is van. A csatornákat környező talajba a víz beszüremkezett s az altalaj sói fölemelkedtek a felszínre. A talaj termőképessége ezért megcsökkent, néhol teljesen megszűnt. A gyapot termése 1903 és 1908 közt 25%-kal csökkent, 1909-ben már 50%-kal. Főként a Delta területei szenvedtek, melyek a Kairo fölött épült gát segítségével kapják a vizet ; 1902-ben a gát duzzasztotta víz szinét 15-5 m-re emelték s ettől az időtől kezdett a termés hanyatlani. Eleinte nem hittek a dolognak, mert a parti birtokosoknak érdekükben állott a magas vízszín fönntartása az öntözés gazdaságos keresztülvitele céljából. Továbbá nem is mutatkozott mindenütt egyformán a baj. Némely területek kitűnően jók maradtak, míg néhány száz méterre tőlük terméketlenek lettek. Némelyek jók maradtak a csatornák mellett s nem messze tőlük megrosszabbodtak. Végül a legtöbb helyen a termés nem szűnt meg, csak csökkent minden egyéb külső jel nélkül : itt a só nem emelkedett egészen a felszínig. A Gyarmati Bizottság megvizsgálta a dolgot s megállapította a vízszín süllyesztésének szükségét. Hogy nem mindenütt mutatkozott az elszíkesedés egyformán, onnan van, mert Egyiptom talaja nem teljesen egynemű, hanem számos, különböző természetű földlencsét tartalmaz, mi a Nílus ágainak szüntelen áthelyeződése miatt jött létre ; azonkívül a régi medencék töltéseinek át-áthelyezgetése is közreműködött ebben a dologban. Ha a folyó új mederbe húzódott, a régi holtággá vált, melyben a víz megcsöndesült s benne a finom agyagos iszap lerakódott. A medencékben pedig a durvább homokrészek a töltések nyílásai mellett rakódtak le, míg messzebb a finomabb részek ülepedtek. A Deltán tehát a kötöttebb és vízeresztőbb részek váltakoznak.