Vízügyi Közlemények, 1933 (15. évfolyam)

1. füzet - I. Kenessey Béla: Vásárhelyi Pál emlékezete

6 első nagygyűlésén levelező tagjának választotta meg. Székét ,,A Berettyó vizének hajózhatóvá tétele" című értekezésével foglalta el. Tüneményes tudása már fiatal korában ráterelte a figyelmet és már 1829ben a Dunát térképező hivatal főnökének nevezték ki. Állásában folyton és gyorsan emelkedve, 1832-ben már országos főmérnök volt, ami akkor igen magas mérnöki rangot jelentett. Gróf Széchenyi István 1830-ban tizenegyedmagával Pesttől a Fekete tengerig beutazván a Dunát, meglátta, hogy az aldunai zuhatagok szabályozása nélkül a folyam sohasem lesz jól hajózható, s ha a folyamot minden érdeket kielégítő célokra kívánják felhasználni, az első és legsürgősebb teendő a zuhatagos szakasz szabályozása. Ennek a tervnek akkor sok ellenzője akadt. Leghatásosabb érvük volt az ellenzőknek, hogy ha a zuhatagokat eltüntetik, a Duna vízállása annyira lesüllyed, hogy az maga után vonja a Tisza vizének túlzott süllyedését és vele együtt az Alföld nem kívánatos teljes kiszárítását is. Ezzel az ellenvetéssel Vásárhelyi szerencsésen megküzdött, kimutatta annak helytelenségét, tarthatlan voltát. Gróf Széchenyi 1832 tavaszán az akkor már hírneves Vásárhelyit bízta meg az aldunai munkák vezetésével, aki azután megkezdette a kisebb vízállások alkalmával is kiálló sziklák kirobbantását. A munkák érdekében a gróffal Angliába utazott, ahol mindketten tanulmányokat végezve, 1834-ben történt hazajövetelük után Széchenyi elhatározta, hogy addigra is, amíg a zuhatagos szakasz kifogástalanul lesz szabályozható, a folyam balpartján a vontatás lehetővététele és kedvezőtlen hajózási viszonyok közt a forgalom biztosítása érdekében utat épít. Ennek építését természetesen Vásárhelyire bízta, aki a sok nehézséggel járó munkát 1837-ben a legteljesebb sikerrel befejezte és az utat átadták a közforgalomnak. Az utat a hálás nemzet Széchenyi-útnak nevezte el. Az út befejezése után Vásárhelyit valóságos királyi hajózási mérnökké és helyettes hajózási felügyelővé nevezték ki. Nagy elfoglaltsága és lekötöttsége mellett még arra is akadt Vásárhelyinek ideje, hogy elkészíthette a Rábaszabályozás terveit, aminek első látható eredménye az 1835-ben megnyitott Fertőtó lecsapoló csatorna volt. 1838-ban a Tisza kérdése nyomult előtérbe, ezért Széchenyi megbízásából egész mérnökgárdájával átvonult a Tiszára, ott megkezdette a térképezési, vízjárási és mederfelvételi munkálatokat. Ebben a megbízatásában olyan sikereket ért el, olyan értékes adathalmazt gyűjtött össze, amit abban az időben egyetlen folyóra sem csinált a világ mérnökeinek hada. Ezeknek a felvételeknek során mondotta ki Vásárhelyi azt a nagyfontosságú tételét, hogy a vizeknek egyéniségük van és azok természete egészen más törvényt követ, mint amit korábban felállítottak. Kimutatta ugyanis, hogy Eytelwein, Chézy, Prony és mások által felállított tételek a valósággal nem egyeznek, mert azok hol nagyobb, hol kisebb-nagyobb eredményekre vezetnek a valóságban meglévőknél. Ezt az akkor merész és meglepő állítást sokkal később az amerikai Humphreys és Abbot-nak, a Mississippin végezett felvételekre támaszkodó analitikai fejtegetései is valónak igazolták. Ezzel, a korát évtizedekkel megelőző tanulmányával és megállapításával közfeltűnést keltett. Nem lehet tehát csodálkozni, ha ,,A sebességek fokozatáról folyóvizeknél" címen az aka-