Vízügyi Közlemények, 1933 (15. évfolyam)

2. füzet - XVII. Kisebb közlemények

11 Azonban mindeme fejtegetések csak általános tájékoztatók a szabályozás mikéntjére. Számos kérdés megoldása még a jövő feladata. így különösen fontos annak tanulmányozása, hogy minő feltételek közt áll elő az inflexió-pontokon lehetően az a mélység, mint a folyó egyéb helyein. 4. A velencei laguna és bejárói. (La lagune de Venise et ses passes.) írta : Erminio Cucchini, ismerteti : Goupil. A velencei laguna, ez a tengerrel egyközesen haladó természetes tengeri csatorna, melyet keskeny földsáv különít el a nyílt tengertől, 160 km hosszú. A Pó és 10 más folyó, közöttük az Adige, Brenta, Piave és Tagliamento öntik a vizüket beléje. E folyók deltáján a velencei kormány 3000 km hosszú hajózó utat létesített, vagy tartott fenn. A laguna szorosan vett velencei medenceje 52-5 km hosszú és 8—14 km széles. Hároin bejárón át közlekedik a tengerrel ; e három bejáró a Lido, Malamocco és Chioggia. A szizigiák idején az árapály játéka 70 cm ; de erős sirokkó esetén 1-2 m-re is fölmehet. Az apály rövidebb ideig tart, mint a megelőző dagály s így apálykor a gyors apadás következtében nagyobb a sebesség a bejárókon, mint dagálykor, mi a laguna fönnmaradására kedvező. A lagunával kapcsolatban vannak : csatornák, mocsarak, fenékhátak, nyílt és zsilippel elzárható halászó mélyedések, körültöltésezett halastavak, városok, szigetek, erődítmények, katonai és egészségügyi állomások, végül művelt területek. A parti zátonyt, mely a lagúnát a tengertől elválasztja, a hullámok erősen rongálják, s ezért fenntartására már a régi időben gondot fordítottak. A zátonyt leterhelték, tamariszkus ültetéssel megkötötték, a bejárókat pedig sarkantyúk közé fogták. Később a zátony mentén is készítettek hullámtörőket, majd fölmagasították és kőhányással burkolták. De e kisszerű munkálatok elégtelenek voltak és fenntartásuk sokba került. A XVII. században a fa- és kőműveket falazattal helyettesítették. E falazott művek 5436 m hosszúságban készültek. De a Velencei Köztársaság bukása után a drága falazatok helyett egyszerűbb partvédő műveket használtak. A védőtöltések földből készültek, külső lejtőjüket kőtuskókkal, vagy habarcsba rakott, betonba ágyazott kövezettel burkolták. Az így készült partvonal 20.495 m hosszú. Később a termésköveket mesterséges kövekkel helyettesítették. A legérdekesebb munkálatok egyike volt a folyóknak a lagunától való elvezetése. A laguna mélységét ugyanis a beléje szakadó hordalékos folyók iszapja miatt nem lehetett fönntartani. így fokozatosan elvezették a Brentát a S.-Nicolo, Malamocco és Chioggia medencéktől. De a legfontosabb volt a Pó-nak elvezetése a chioggiai lagunától úgy, hogy a delta észak felé ne terjeszkedhessék. A folyók elvezetése után kiterjedt lecsapoló árokhálózatot készítettek, mely 163.000 hektár területet tett művelhetővé. E területnek csak 25.000 hektárjáról folyik le a víz természetes úton, a többiről szivattyúk emelik a tengerbe. A belső hajózás érdekében a csatornákon duzzasztó zsilipeket építettek. Végül a folyók iszapjának két lerakodóhelyet készítettek : egyet a Lidótól északkeletre, hova a Piave, Sile és távolabbra a Livenza rakja le hordalékát, másikat Chioggiától délre a Brenta, Bachiglione és Adige részére.