Vízügyi Közlemények, 1933 (15. évfolyam)

1. füzet - VIII. Vas Leó: Az európai Duna-bizottság 75 éves működése

192 (pilota) szolgálatot, továbbá a világítótornyok és ködjelzők szolgálatát, a mentőszolgálatot és a hajók köbözését. Személyzete : egy irodafőnök segédszemélyzettel, a főrévkalauz (a pilótákkal), két kikötőgondnok és két köbözőtiszt. 7. A kórházi szolgálat a szulinai kórház vezetését intézi. Az EDB személyzete 359 főből áll és négy csoportra oszlik. Ezekben tisztviselő : 66, pilóta : 58, egyéb alkalmazott : 47, alsóbbrendű személyzet : 188. Az alkalmazottak a fizetésüket aranyfrankban kapják. A tisztviselőket a Bizottság nevezi ki és lépteti elő. Az alkalmazottaknak első három kategóriája nyugdíj képes. Érdekes, hogy az EDB-nek nincs egy magyar alkalmazottja sem. A 359 alkalmazott közül 208 oláh, 55 görög, 30 szerb, 25 olasz, 13 török és 10 francia (köztük 9 tisztviselő). III. Az Európai Dunabizottság pénzügyei. Az EDB költségeit 1856—1860-ig a török kormány fedezte s összesen közel 4 millió frankot bocsátott előlegkép rendelkezésére. 1860 szeptember 1-én megkezdte a bizottság ideiglenesen az illetékszedést. Az Acte public végleg felhatalmazta az EDB-1 hajózási illeték szedésére, hogy elsősorban a munkák végrehajtására szolgáló kölcsönt törlessze, továbbá, hogy fedezze az igazgatási és fenntartási költségeket, végül, hogy a török előlegeket törlessze. 75 éves fennállása alatt az EDB összes bevétele kereken 155 millió aranyfrankot, összes kiadása 157 millió aranyfrankot tett ki. Az egyes évek bevétele az 1860-beli 200.000 aranyfrankról 1930-ban 6,400.000 aranyfrankra, az évi kiadások 1860 óta 1,000.000 aranyfrankról 1930-ig fokozatosan 5,800.000 aranyfrankra emelkedtek. Az EDB rendes bevételei a hajózási illetékekből származnak. A hajózási illeték minden nemzet hajójára egyenlő. A díjszabást ötévenként felülvizsgálják. Az illetéket úgy állapítják meg, hogy a hajózás legkisebb megterhelésével biztosítsák a fenntartásához szükséges költségeket és hogy a hajókat csak olyan mértékben terheljék, amilyenben a bizottság munkájával elért előnyökben részesednek. Az 1860. évi első díjszabás szerint az illeték növekedése arányos volt a jármű hordóképességével és a torkolatban talált vízmélységgel. A legkisebb illeték volt a Dunáról a tenger felé haladó 100 tonnásnál kisebb hajóra, ha a torkolati vízmélység 10 lábnál (3-04 m) kisebb volt, tonnánként 0-75 fr., a legnagyobb, 300 tonnásnál nagyobb járműre 1-5 lábnál (4-57 m) nagyobb vízmélység esetén 3-25 fr., föltéve, hogy a hajó teljes rakományának legalább felével volt terhelve. A tengerről a Duna felé az illeték negyedrésze volt az előbb említettnek. Az illetékek azután a forgalom és a kiadások apadásának vagy növekedésének megfelelően hullámzóan változtak. Az utolsó, 1927 október 28-i díjszabás szerint, minden tengeri hajó után, ha Szulina felett rakodik ki vagy be, regisztertonnánként 3-70 aranyfrankot, ha a szulinai kikötőben rakodik ki vagy be, 3-50 aranyfrankot, ha pedig Szulina előtt a tengeren rakodik ki vagy be, 0-65 aranyfrankot fizetnek. Minden folyami hajó után, ha Szulina előtt a tengeren rakodik ki vagy be, regisztertonnánként 1-15 aranyfrankot, ha pedig a szulinai kikötőben rakodik ki vagy be, 0-40 aranyfrankot kell fizetni.