Vízügyi Közlemények, 1933 (15. évfolyam)

1. füzet - VI. Trummer Árpád: A Hernád mellékvizeinek rendezése

142 hanem a 13. sz. képen látható három csuklós vasbetonhíd, amelynek nyílása a csuklók között 11-70 m, míg az árvízszínben 10-0 m. Az ilyen rendszerű hidak bővebb ismertetésére a Béluspatak rendezésénél fogunk kitérni. A keresztezésnél a malomcsatorna vizét mindkét terv buj tatóval viszi át a Vasonca-patak alatt. Eltérés csupán a keresztezés helyében és a szerkezetben van. Amíg ugyanis az első terv szerint a halma ji malom alatt csak 100 méterre volt a keresztezés, a másodiknál a távolság 600 méterre növekedett. Az első terv szerint szádfalak közzé fogott 22-0 méter hosszú bujtató, két egyenlő, 2-0 méter szélességű és 1-85 méter magasságú, boltozattal lezárt nyílással volt gondolva. A műtárgy döngölt betonból némi vasbetéttel volt tervezve. A vasbetét azonban nem szerkezeti rész, hanem az egyenetlen üllepedésből eredhető repedések ellensúlyozására volt a betonfenék alsó részében elhelyezve. (16. ábra.) A bujtató a csatornára engedélyezett másodpercenkénti 3 m

3 vízre volt méretezve, a felsőbb patakokból a csatornába jutó vizeket a tervezés nem vette számításba. Ezzel szemben az újabb tervezés az engedélyezett vízmennyiség kétszeresét, azaz 6-0 m

3-t vett számításba. Ezt a vízmennyiséget a 2-80 X 1-60 m méretű, négyszögalakú nyílás 17 cm-es túlduzzasztással vezeti át, ami a halmaji malom üzemét még nem érinti károsan. Ugyanis a 4-30 m

3 keresztmetszeti területű bujtatón a 6-00 m

3 víz másodpercenként sebességgel folyik keresztül. Az e sebességnek megfelelő nyomómagasság "--MÉI*

5*

002

2 Щ = ОТ MA fenti kifejezésben 25-1 m a bujtató hosszúságát, a 2-35 m az azonos keresztmetszeti területű kör átmérőjét, a 0-022 pedig az érdességi tényezőt jelenti. A csatorna esése a malom alatti szakaszon 0-26%

0, vagyis a vízszínmagasság különbsége a malomig terjedő 600 méterre 0-156 m. Mint látjuk, a bujtatón kivételesen a 6 m

3 is átnyomul és a malom alsó üzemvízszíne még ekkor is csak 17 milliméterrel emelkedik, ami gyakorlati szempontból figyelembe sem jöhet. Itt jegyezzük meg, hogy az állandó 3 m

3-es üzemvíz átvezetéséhez csak 3 cm nyomómagasságra van szükség. A bujtató két, 0-60 m vastag oldalfalból áll, melyeket egy vasbeton fenékés fedőlemez köt össze. A fenéklemez alatt 4 cm-es kiegyenlítő sovány-betonréteg van tervezve, ami azonban a számításoknál nem volt teherbírószerkezetnek tekintve. A kivitel során ezt a kiegyenlítő réteget a két függőleges oldalfal mellett is felvitték bizonyos magasságra, úgy hogy a bujtatócső mintegy teknőben fekszik. A cső két végét függőleges vasbetonoldalfalak határolják, a cső előtt pedig egy 2-35 m mély iszapfogó akna van elhelyezve. Az akna elején van a durvább hordalék és a jég felfogására szolgáló gereb. Ez egymástól 0-40 m távolságban elhelyezett [/-vasakból áll, melyek felül a kezelő hídra támaszkodnak. (17. és 18. ábrák.) A káros repedések elkerülése végett a bujtató cső a különböző terheléseknek megfelelően 5 különálló darabból áll. Az egyes hézagok tömítése aszfalttal volt tervezve. Költségmegtakarítás végett, az elől és hátul alkalmazott aknák, falak helyett 0-30—0-40 méter vastagságú és 45° alatt hajló betonburkolatot vettek tervbe.