Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

1. füzet - III. Kenessey Béla: Az 1885 : XXIII. tc. alapján megállapítható hozzájárulás és az eljárás lebonyolítása

40 terjedelmére és időtartamára ezen törvény rendelkezései ki nem terjednek ; azok gyakorlatára nézve azonban a jelen törvény határozatai irányadók." Ezt a törvényszakaszt szervesen egészíti ki a földmívelésügyi miniszternek 5019/896 sz. elvi jelentőségű döntvénye, amelyik igen helyesen megállapítja, hogy régi vízhasználat mindig olyan terjedelemben igazolandó, amily terjedelemben a vízjogi törvény életbelépte előtt engedélyeztetett és amily terjedelembe az mások érdekeinek sérelme nélkül gyakorolható. Ezzel elértünk a jog terjedelméhez, amivel kapcsolatban kérdeznünk kell, mit is értünk azon voltaképen ? A jog terjedelmén korábban hivatalos felfogás szerint azt a vízmennyiség és esés sorozatát, tehát az előbbinek elméleti munkáját értették, amire a malomnak a törvény életbeléptekor a jogigazolás, vagy régi jog alapján éppen szüksége volt. Ezzel a korábbi felfogással mindig szemben állottam és szembenállók ma is. Ugyanis az idézett szakasz helyesen nem azt mondja, hogy az említett időben éppen falhasznált vízre van a használat birtokosának örök joga, hanem arra tényleges erőre, amit a víz akkor kifejteni képes volt. Hogy ez így mennyire helyes felfogás, annak igazolására idéznem kell a törvény novellája, vagyis az 1913. XVIII. tc. 16., valamint ennek 1200/914 sz. végrehajtási rendelete 31. §-át, amik bizonyos esetekben a vízfeleslegeket elvonható vá teszik. De nemcsak az említett felfogás okozott bajokat, hanem a vízikerekeknél jobb hatásfokkal dolgozó tubinákat és a modern malomipari gépeket készítő gyárak is. Mindenekelőtt megjelentek a molnároknál a modern malomgépeket előállító gyárak képviselői, akik természetesen a gyártmányok részére vevőket kerestek. Jól felbecsülve a rendelkezésre álló vizet, olyan munkagépeket rakattak be a malomba, amiket a meglévő vízikerék kellő módon nem tudott erővel táplálni. Nosza jöttek azután a turbinás cégek, amik nem egy esetben az előbbiekkel azonosak voltak. Turbinát kell beépíteni, az azután majd üzemben tartja az egész belső berendezést ! Ismét túlbecsülve a rendelkezésre álló ipari víz mennyiségét, rendszerint olyan turbinát építettek be, aminek vízszükségletét a vízfolyás az év túlnyomó részében fedezni nem tudta, mert az csak nagyon is időlegesen állott rendelkezésre. De elvétve mégis megvolt és ezért a malomtulajdonosokat ismét rá lehetett arra venni, hogy újabb malomgépeket állítsanak be. így láttam a helyzetet hosszú kultúrmérnöki gyakorlatom alatt. Természetesen a cégek igyekeztek minél többet keresni. Az egyéb körülmények üzleti körükön kívül esvén, azok őket nem érdekelték. De ez a gyárak szempontjából nem is volt baj, mert újabbfajta gépeket lehetett ismét eladni. Az így túldagasztott malom csak úgy tudván minden munkagépét állandóan üzembentartani, ha annak birtokosa a vízimótor mellé valamiféle más, kőolaj-, vagy benzinmotort is állított. Ezt azután a motorgyárak segítették elő. Innét van az az általános tapasztalat, hogy a legtöbb vízimalomnál megtaláljuk a kisegítő motorokat is. Ezzel az eljárással a malomtulajdonosok a maguk részére lefoglalták a vízfolyásoknak nemcsak üzemvizét, hanem azon túl még igen jelentékeny mennyiségű más vizet is. Mindez azonban nem lett volna baj, ha a helytelen közigazgatási gyakorlat az ipar állítólagos támogatása címén a malmosoknak segítségére nincsen. Itten közbevetőleg említem meg, hogy a régi vízhasználatokat igazoló hatá-