Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

2. füzet - V. Kenessey Béla: Az 1885. évi XXIII. t.-c. 51. §-a

185 jobban érdekelteket igyekeztek valamiféle — de az alapos megoldásnál mindig kisebb — áldozattal leszerelni, elhallgattatni. A kisebb érdekelteket azután egyszerűen letorkolták. Erre egyébként nálunk is volt példa. Ezek közül csak kettőt említek meg : Az oroszkai cukorgyár teljesen megfertőzte a Garam vizét. A panaszkodni kezdő halászati bérlőket a gyár úgy hallgattatta el, hogy a halászatot a Dunáig haszonbérbe vette és potom pénzért a korábbi bérlőknek adta albérletbe. Van egy kisebb vízfolyás mellett lévő keményítőgyárunk is, aminek víztisztítási ügye minden erőlködés dacára évtizedek óta megoldatlan, de hogy azért baj ne legyen és a panaszokat elhallgattassák, egyszerűen nagy kártalanítási összeget fizetnek egy olyan használat birtokosának, aki a fertőzés miatt nem tud termelni. De a dolog itten nem áll meg. Egy hivatalos intézmény éppen az említett vízszennyezésre való tekintettel nem tiltakozott ugyanazt a vízfolyást szintén szennyező másik vállalat ellen. Tehát az ipar állítólagos pártolásának ugyanolyan jelenségei mutatkoznak, mint amilyenekről az előbb szólottam. Csak azután az észbekapás ne jöjjön elkésve ! De más és talán jobban ideillő példákat is idézhetek : Franciaországban, amikor a forradalmi kormány kimondotta, hogy mindenki legjobb belátása szerint gazdálkodhatik, a szó szoros értelmében felrúgták a korábbi szigorú erdészeti törvényeket, megkezdették az erdők letárolását, azok helyére legelőket, szántókat telepítettek. Hogy ennek azután milyen szomorú következményei voltak, annak vázolására itten hely nincsen. Az érdeklődőknek azonban figyelmükbe ajánlom a Vízügyi Közlemények 1930 január—júniusi füzetében dr. Luncz Géza erdőmérnöknek ,, Vadpatakszabályozási eljárások a francia Alpesekben" címen megjelent, minden, a vizikérdések iránt érdeklődőnek eléggé figyelembe nem ajánlható tanulmányát. Ebben a következő számadatok vannak felsorolva : Az erdőirtások következtében megnövekedett vízmennyiségű és hordalékú vadpatakok pusztításainak közvetlenül kitett terület Franciaországban 315,000 ha, aminek zöme az Alpesekre esik, Svájcban 6,074 ha, Olaszországban 3,800 ha, Németországban 3,600 ha, Tirolban, Vorarlbergben, Karinthiában, Felső- és Alsó-Ausztriában és a Kárpátok egész hegyvidékén 160,000 ha. Hasonló és igen tanulságos dolgokat olvashatunk Kun Lászlónak a Vízügyi Közlemények 1931. évi január—júniusi füzetében „Az erdők hatása a Mississippi árvizeire" címen közölt tanulmányában is. Ebben igen tanulságosan vannak azok a viszonyok ismertetve, amik a szabad erdőpusztítás számlájára írandók s amik közt legfontosabb szerepet játszik a Mississippi árvízének nem éppen csekély megnövekedése

v a hordalék igen lényeges megszaporodása. Az 1927. évi rettenetes árvízkatasztrófa azután ráterelte az Unió kormányának figyelmét a Mississippi és egyéb vizek vízgyűjtőterületén lévő viszonyokra és a rendelkezésükre álló hatalmas eszközökkel megkezdették a hibáknak nemcsak jóvátételét, hanem a bajok megismétlődésének megelőzését is. Ezek alapján meggyőződésem, hogy nálunk is csak úgy remélhetünk a síkságon rendezett állapotokat, ha nemcsak a vízmosásokat kötjük meg, ha nemcsak befásítjuk a kopárokat, hanem arra is törekszünk, hogy minden birtokos csak olyan használatot gyakoroljon, ami ottan hordalékszaporításra nem vezet, sőt csökkenti azt s aminek eredménye egyben az is, hogy az árvíz mennyisége szintén csökkenik. Ha tehát ennek érdekében az államhatalom belenyúl a birtokok használati módjába és megfelelő tilalmakat nemcsak felállít, hanem azok megtartását szigorúan meg is