Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)
2. füzet - V. Kenessey Béla: Az 1885. évi XXIII. t.-c. 51. §-a
183 érzékének. Ez az oka annak, hogy a domboldalakon lévő szántók barázdáit leginkább a legnagyobb esés irányában vezették s ezzel valósággal megnyitották ottan a vízfolyások útját. Eltekintve most már attól, hogy ilyen módon a legfelső, a termőtalaj lesodrása a legteljesebb mértékben meg volt könnyítve, a záporok vizei valóságos csatornákat véstek bele a talajba, amik azután igen könnyen vízmossásokká fajultak. A szántók ilyen kezelésénél még veszedelmesebb következményű volt az az ugyancsak elharapódzott szokás,'hogy a szőllősorokat is a legnagyobb esés irányában vezették s az ismert művelési mód mellett valóságosan vízfolyásokat csináltak a sorok közti barázdákból. Hogy ez azután mire vezetett, ebben a tekintetben talán elég, ha Szekszárd példájára utalok, ahol a szőlősorok oktalan elhelyezése következtében a város belsőségeit is károsító, rettenetes vízmosások keletkeztek s ahol az önhibája folytán károsított lakosságnak a végleges katasztrófától való megmentése érdekében állami beavatkozásra volt szükség. Az egyéb okokból eredő helyzet tekintetében pedig utalhatok a Zagyva és Tarna példájára, az udvarhelyvármegyei óriási károkra és így tovább, az eseteknek szinte beláthatlan sorára. A káros beavatkozásoknak mindaddig nincsen súlyosabb következménye, amíg a völgyben meglévő és főként az erdőpusztítások folytán megszaporodott vizű vízfolyások a hordalékot anélkül szállítják tova, hogy azokon az elfajulás, a degenerálódás kétségtelen jelei világosan felismerhetők volnának. Amint azonban ez az állapot bekövetkezik, egyúttal beáll annak szüksége, is hogy a gyógykezelést megkezdjük. Vizeink baja általában a különböző befolyások folytán megszaporodott hordalék lévén, szinte természetesnek kellett volna tartani, ha a gyógykezelés magában a vízgyűjtőben indult volna meg. Sajnos, helyi és igen sokszor politikai okok befolyása alatt ezt a természetes sorrendet nem lehetett megtartani, ezért különösen kisebb vízfolyásoknál — amiknek állapota pedig a nagyokét, a befogadó fővízfolyásokét is a legnagyobb mértékben befolyásolja, — elsősorban a völgyekkel próbálkoztak. Hozzájárult ezekhez az is, hogy a vízmosáskötéseket kivették a kultúrmérnökség kezéből s olyanokra bízták, akiknek nem volt hivatástik a vízfolyások állapotáról való gondoskodás. Hogy ez azután milyen eredményeket szült, azzal ma már nemcsak a magyar kultúrmérnöki kar van teljesen tisztában, de világosan kezdik azok is látni, akiknek az intézkedési jog a kezükben van. Az említett próbálkozásoknak nem egyszer súlyos következményei voltak, a munka kárba veszett és kiderült, hogy az orvoslást okszerűen csakis a vízgyűjtőben lehet megkezdeni. A bajok egyedüli orvosszere mindenütt olyan kultúra megteremtése — még ha kell, áldozatok árán is — ami megfelel egyrészt a domborzati, másrészt pedig a talajtani és vízviszonyoknak. Ahol csak erdő van helyén, oda erdőt kell telepíteni, ott erdőt kell tartani, ahol a viszonyok megengedik, lehet legelőket is tartani, de egyben gondoskodni kell arról, hogy a legeltetés ne járjon káros következményekkel. Szántókat csak ott lehet megengedni, ahol azoknak helyük van és amint csak egy kissé is nagyobb az oldalak hajlása, feltétlenül gondoskodni kell arról, hogy a barázdákat ne a legnagyobb esés irányában vezessék. Éppen úgy gondoskodni kell arról is, hogy az oktalanul vezetett szőlősorok irányát megváltoztassák, a sorokat lehetőleg a rétegvonalak irányában vezessék, általában pedig erősebb lejtésű szőlőknél minél előbb térjenek át a terraszos művelésre. A nem szántóknak