Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)
2. füzet - I. Dr. Benedek József: A Duna 1926. évi árvize a Drávatorok környékén
24 0-08.1740 = 140 m 3/sec 0-06.1690 = 100 „ 0-04.1700 = 70 „ tehát az 1907 október 23.-i 298 cm-es gombosi tetőzésnek megfelelő közepes tömeg Q = 2250 m 3/sec. Ebben az esetben tehát a víztömegcsökkenés mintegy 11-8% volt, mert míg a mohácsi és barcsi közepes tömegek összegének a maximuma 2,550 m®, addig a gombosi tetőzésnek megfelelő közepes tömeg csak 2,250 m 3. Mint ebből a két példából látható : a gombosi vízállás tetőzésének megfelelő közepes tömeg számításánál csak a mohácsi, illetve a barcsi tetőzést megelőző 6 napnak a tömegeit vettük számításba. Ennek az a magyarázata, hogy az ezt megelőző napok mohácsi és barcsi tömegei a gombosi tetőzés idejében már a Tiszatorok tájára, vagy még lejjebb értek, vagyis már olyan messze voltak, hogy duzzasztó hatásuk Gomboson már alig volt érezhető. Természetesen távol áll tőlünk, hogy ezt a számításmódot egészen pontosnak tekintsük, hiszen például arra sem volt elég időnk, hogy az a, együtthatókat pontosan meghatározzuk. És befolyása van az eredményekre az áradások különböző jellegének is. Mindazonáltal — mint mindjárt látni fogjuk — a kapott eredmények olyan meglepőek, hogy feljogosítva érezzük magunkat arra, hogy azokat további következtetéseink alapjául vegyük. * * * Ezzel a módszerrel mindenekelőtt meghatároztuk a 6. táblázatban 1—12 sorszámok alatt felsorolt 1907. évi gombosi tetőzéseknek megfelelő közepes tömegeket. A 13. ábrán ezeket a közepes tömegeket a gombosi tetőző vízállások függvényeként ábrázolva, az 1—12. pontokat kapjuk, amelyeknek kiegyenlítő vonala — vagyis az ábra felső görbéje — természetesen nem egyéb, mint az 1907 évi valószínű gombosi közepes tömeggörbe. Mint látható : a kiegyenlítő vonal csak egy-két helyen tér el és ott is csak 5—6 cm-rel a számítás adta pontoktól. 6. táblázat,. с -cS s M и о m A gombosi tetőzés napja magassága О m A gombosi tetőzés napja magassága 1. 2. 3. 4. 5. 1907. III. 31. IV. 16. V. 7. V. 25. VI. 6. VII. 3. 494 588 622 678 626 524 7. 8. 9. 10. 11. 12. 1907. VII. 26. VIII. 25. IX. 14. X. 23. XI. 24. XII. 19. 583 394 372 298 177 262 Az ábrán feltüntettük a gombosi o, együtthatókkal számított dáljai vízállásmaximumoknak megfelelő közepes tömegeket is, amelyek — a számítás azonos módjánál fogva — természetesen azonosak a gombosi tömegekkel. Mivel azonban