Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

2. füzet - I. Dr. Benedek József: A Duna 1926. évi árvize a Drávatorok környékén

19 c) A budapesti, mohácsi és paksi kisvízeknek a 2. táblázatban közölt adatai alapján ugyanerre a következtetésre kell jutni. d) Erre a következtetésre jutunk akkor is, ha tekintetbe vesszük a mohácsi tömeggörbe kissé hibás felvételéről a legutóbbi lábjegyzetben mondottakat és ezzel kapcsolatban az e jugoszláv mérést, valamint az 1923-ban végzett M magyar mérést Felvetődhetik itt az a kérdés, hogy vizsgálataink alapjául miért vesszük Mohácsot, — hiszen Mohács még a gombosi duzzadás hatása alatt áll, — miért nem vesszük inkább Baját, Paksot, vagy Budapestet? Ennek az oka egyszerűen az, hogy Baján nincse­nek tömegmérési adataink, Pakson a Duna vízjárása — mint már említettük — észrevehetően megváltozott, amely változást azonban kimutatni és számításba venni már nem volt időnk, — Budapest meg már olyan messze van a Drávatoroktól, hogy a mederben és a hullámtéren való tározódásnak a hatását csak igen terjedelmes tanulmányok után lett volna módunkban számításba venni * * * A Dráva mellett fekvő Barcsra vonatkozólag a 4. számú táblázatban összefoglalt tömegmérési ada­taink vannak, amelyek az 1892-—1904 évekből szár­maznak. Ezeknek az adatoknak koordinátarendszeren való ábrázolása a 9. ábrán látható közepes tömeg­görbét szolgáltatja. A táblázat és a tömeggörbe adatainak mérlegelé­séből azt kell következtetni, hogy 1892-től 1904-ig a Dráva közepes tömeggörbéje nem változott meg lénye­gesen. Hogy 1904 után változott-e, arra nincsenek pontos adataink. De ha változott is valamelyest, ennek a változásnak a gombosi vízjárásra lényeges hatása nem lehet, mert a gombosi víztömegnek átlagosan csak 15—20%-a jön a Drávából. Ezért barcsi közepes tömeggörbe gyanánt úgy az 1907 előtti, mint az 1912 utáni időszakra nézve a 9. ábrán feltüntetett görbét fogjuk venni. * * * Visszatérünk ezek után az előbbiekben 4. sorszámmal jelölt formulára, amely így szólt : 7 = I «Ф 4. i=4 Ezt általános formában így is lehet írni : n ÇB = Z «i?í, 5. i-m ahol a. < 1 9. ábra. A Dráva barcsi közepes tömeggörbéje.

Next

/
Thumbnails
Contents