Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

1. füzet - VIII. Kenessey Béla: A 60,289/631. XI. sz. rendelettel kitűzött pályázaton jutalmazott munkák ismertetése

160 találkozunk, amely szerepe a kapitalisztikus rendben is megmarad. A pénz egyben a nemzeti jövedelem megosztásának az eszköze is, mert csak ebben a szerepében irányíthatja a termelést. Ez az irányítás többféleképen nyilvánul meg. Mindenekelőtt munkára sarkal és megszervezi a különböző emberek együvédolgozását. (Lásd: Ford autógyárát.)Megmondja a pénz, hogy a gazda mit termeljen, a gyáros mit gyártson stb. A pénz tehát csereeszköz, értékmérő, az egyéni munka sarkalója, az együttes munka megszervezője és célkitűzője. Meggyőződése szerint a kapitalista rendben a pénz ennek az öt feladatnak nem tud egyszerre megfelelni, s ha van olyan mozgalom, ami a válság megelőzésére, vagy megszüntetésére irányul, a pénz hatalmából az öt közül legalább egyet kivesz és más módon végzi el. A továbbiakban sorra veszi a mai gazdasági rendszereket és mindegyiknél megállapítja, hogy abban a pénz mire való és azt mi és hol helyettesíti. Sorra veszi az orosz bolsevizmust, az angol munkáskormány, Mussolini, végül Ford rendszerét és mindegyiknél megmagyarázza, hogy a pénz a fenti szerepek közül melyiket tölti be és hol helyettesíti azt egészben, vagy részben más. A szerző szerint Ford rendszere közelíti meg leginkább azt az elvet, amit ő is elfogad, hogy t. i. a pénz nem úr, amely megszabja, hogy mit termeljünk, hanem szolga, amely abban segít, hogy azt termeljük, amire szükségünk van. Ennek az elvnek támogatására felemlíti, hogy a pénz rossz úr voltát igazolja a gazdasági válság, kitűnő szolga voltát pedig a kapitalista rendszer sok csodálatos alkotása. A háborús és inflációs rendszerekkel nem foglalkozik, mert azokat a viszonyok nyomása hozta létre, kényszergazdálkodások voltak. Kiemeli, hogy az általa felsorolt rendszerek módosulásai a kapitalista rendszernek és pedig azzal a közös vonással, hogy a termelés célkitűzését nem a pénzzel, hanem más módon végzi el. Ez pedig a tekintély elve. Ennek alapján a termelés irányítására a pénz helyett mást kell keresni. Ezt a mást a szükségletben találja meg. Ezt tartja a legtökéletesebbnek, mert az biztosítja legjobban a célt. A szükségletnél pedig a termelés és fogyasztás veendő alapul, amit legkönnyebben az állam irányíthat és pedig jó statisztikai adatok alapján, mert csak így válhat a termelés tudatossá. Minden rendszernek vannak ellenségei: A tudatlanság, a tisztesség hiánya, és a bizonytalanság, a háborúk lehetősége, a politikai izgatások. Ezek után áttér a vízimérnöki munkákra és kiindulva abbeU tételéből, hogy a termelést a szükségletnek kell irányítania, ennél nem fogadja el kritika nélkül azt az állítást, amelyik szerint a mezőgazdaság termékeinek értékesítése nem lehetséges, hanem amikor a termelés fokozására javaslatot tesz, ugyanakkor javaslatot kell tennie az értékesítést is figyelembe vevő termelési módra. Ennél pedig el kell mennie a termelés gyökeréig. Hogy eszméire példát adjon, a soroksári Dunaágban termelhető vízierő kihasználásával foglalkozik. Felteszi, hogy a tervek a munkák programmja kész s valamelyik vállalat érdeklődik a dolog iránt. Ha ez így van, akkor az mindenekelőtt rentabilistás számítást csinál, megállapítja, hogy mekkora bruttóbevételre lehet számítani, mekkora a rezsi, milyen lesz az évi jövedelem és a befektetendő tőke mekkora kamatot hoz. A szerző szerint ez nem volna helyes út, mert első eldöntendő kérdés, vájjon szükség van-e az erőtelepre? Ha igen, akkor a magántőke igénybe-