Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - II. Sajó Elemér: Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználása és újabb vízügyi politikánk megállapítása tárgyában

66 is kiég. Ellenben csapadékos években a belvizek óriási területeket öntenek el> tönkreteszik a vetéseket, hosszú időkön át nem lehet a vízzel borított legelőkhöz, hozzáférni, elmarad az anyaszéna kaszálása is. Sőt ilyen években a községekben,, tanyákon rendszerint még egy csomó épület is összeomlik. Ilyen években a kétségbeesett panaszoknak az áradata zúdul a hatóságokhoz a belvizek levezetésének hiánya miatt, De nehéz, illetőleg költséges volna a belvízrendezés, mivel a nedves területek nem összefüggően, hanem szétszórtan feküsznek. Egy másik ilyen terület a Tisza jobb partján az úgynevezett borsodi nyiltártér (körülbelül 100,000 hold). Ezen a területen sem az ármentesítés, sem a belvízrendezés nincsen még végrehajtva. Ez a vidék még úgyszólván ősállapotban van. A községeket körtöltések veszik körül, árvíz idején néha heteken át nem lehet egyik községből a másikba menni. Helyenként menekülő utak szolgálnak arra, hogy nagy árvíz idején a lakosság egy része magasabb helyekre vonulhasson állataival együtt. Ilyen viszonyok között a terület aránylag kevés lélekszámot tud eltartani s így a lakosság nagyon gyér. A borsodi nyilt ártéren sok hasznavehetetlen szikes terület is van. Ez a tény magábanvéve is megcáfolja azt a gyakran felmerülő állítást, hogy az ármentesítés és a belvízrendezés „szikesítette el" az Alföldet. A borsodi nyilt ártér lakossága éppen nem találja az ott uralkodó viszonyokat olyan ideálisaknak, mint amilyeneknek a vízszabályozások ellenségei festik az ősállapotokat. Sőt az ármentesített és az ármentesítetlen területek viszonyai közt való összehasonlítás arra indítja a borsodi nyilt ártér lakosságát, hogy állandóan a legnagyobb nyomatékkal sürgesse az ármentesítést és belvízrendezést. Ezek a munkálatok azonban a helyi viszonyok folytán aránylag költségesek, ezért maradt ez a vízrendezés utolsónak. Végül még néhány szóval arra a panaszra kívánunk kitérni, hogy a vízszabályozások „elrontották az Alföld klímáját". Itt csak arra mutatunk rá, hogy a meteorológiai tanulmányok szerint nem a vízfelületek, mocsarak, párolgó felületek szabják meg valamely vidék klímáját, csapadékviszonyait, hanem egészen más tényezők (a hegyek fekvése, széláramlások irányai stb.) így például a legnagyobb párolgó felület közepén, a tengerben is vannak szigetek, ahol egész nyáron át nem esik eső, sőt még harmatnak sincsen ott nyoma. Hogy az Alföld klímája és csapadékviszonyai nem rosszabbodtak, igazolja a történelem is, amelynek adatai szerint a vízszabályozások előtt is időnként rettenetes aszályok sújtották az Alföldet (így például 1863-ban). A fentebb előadottakból azt a végső következtetést vonhatjuk le, hogy a vízszabályozások nedves években óriási hasznokat eredményeznek, száraz években pedig nem rontják a viszonyokat. Arra persze ezek a művek már nem képesek, hogy aszály idején vizet varázsoljanak a zAlföldre. Ezt már csak öntözéssel lehet majd elérni. De — mint a fentiekből kitűnik — öntözésre nem azért van szükség, mintha a belvízrendezés kiszárította volna az Alföldet, hanem az öntözés az intenzívebb vízgazdálkodásnak és mezőgazdasági termelésnek egy további fejlődési fázisa, amelynek éppen a belvízrendezés, a lecsapolás volt a leglényegesebb előfeltétele.