Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - II. Sajó Elemér: Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználása és újabb vízügyi politikánk megállapítása tárgyában

64 De a munka nem volt teljes : az ármentesített óriási területekre lehullott esővíz, hólé, a hegyes-dombos vidékekről az Alföldre lefutó patakok, erek, a töltéseken átszivárgó vizek nedves években még mindig óriási területeket öntöttek és tartottak hónapokon át víz alatt. A fejlődés második fázisa volt ezek ellen a belvizek ellen való védekezés. A töltésekben zsilipeket építettek, hogy az árvizek elmultával a belvizek is levonulgassanak a folyókba. Hogy a belvizek levonulását gyorsítsák, az alacsony területekről árkokat, csatornákat húztak a zsilipekhez. De még ez sem volt elégséges. Az árvizek — főképen a Tiszán és mellékfolyóin — hetekig, gyakran hónapokig tartanak, ezért a belvizek még mindig sokáig stagnálnak az alacsony területeken. Ennek a bajnak a kiküszöbölését célozta a harmadik fázis : a belvízzsilipek mellett szivattyútelepeket építettek és a belvizeket gépi erővel most már akkor is átemelhették a folyókba, amikor ott árvíz vonult le és emiatt a zsilipeket zárva kellett tartani. Ez a rendszer nagyon jól bevált. A szivattyútelepek rövid idő alatt leszívták a csatornák környékéről a szívóaknához vezetett belvizeket. Látták ezt a kedvező eredményt a főcsatornáktól távolabb levő gazdák, községek és ők is minél több mellékcsatornát követeltek a vízszabályozó társulatoktól, hogy az ő vizeik is gyorsabban vonuljanak le a vetéseikről. így fejlődött ki lassanként — a gazdák akarata és nem a mérnökök tévedése folytán — a mai tökéletes rendszer, amikor a töltéseknek, zsilipeknek, szivattyútelepeknek, belvízcsatorna-hálózatoknak úgyszólván az egész világon páratlan, hatalmas szervezete egyrészt tökéletesen megvédi az Alföldet az árvizek pusztításai ellen, másrészt pedig az ott összegyűlő belvizeket is levezeti a földekről. A gazdákat a víz már nem bántja, nyugodtan szánthatnak, vethetnek, arathatnak. Nedves években rendkívül hasznos ennek a nagy organizmusnak a működése. A gazdák ezt nagyon jól tudják. Éppen ezért olyan vidékeken, ahol még nem elég tökéletes a belvízrendezés, nincsen elég csatorna és szivattyútelep, illetőleg azok nem elég bő méretűek, a gazdák még több csatornát, még több szivattyútelepet, még tökéletesebb víztelenítést követelnek, illetőleg ezt a saját költségükön be is rendezik. Erre nem a mérnökök beszélik rá őket, hanem a szomszédaiknál — ahol tökéletes a belvízlevezetés — észlelt hasznok, elért jó eredmények sarkalják őket a tökéletesítésre. Mivel az ár mentesítő és belvízrendező munkálatoknak a költségei az érdekelteket terhelik és így a munkákat a saját költségükön végzik, teljesen képtelen az a vád, hogy a gazdákat a mérnökök beszélik rá a belvízrendezésre. Olyan országban, ahol már óriási területek vannak víztelenítve, ahol már sok évtizedes tapasztalatok állnak rendelkezésre, ahol a gazdák kitűnően ismerik az ármentesítésnek, a belvízrendezésnek minden oldalát, fortélyát, hasznát, teljesen nyilvánvaló, hogyha még több csatornát építenek, ezt azért teszik, mert hasznuk van belőle. Nedves években tényleg nincsen semmi panasz a csatornák ellen, legfeljebb ott, ahol még nem elég sűrű a csatornahálózat. De jönnek a száraz évek. Az árvizek ilyenkor alacsonyak és gyorsan levonulnak. sőt néha egészen elmaradnak. Belvizek nincsenek, vagy alig vannak. Száraz ciklusokban megesik, hogy a belvízcsatornákon nem vonul le víz, a szivattyútelepek 2—3 éven át sem dolgoznak. Az alacsonyfekvésű területek is szárazak.