Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - II. Sajó Elemér: Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználása és újabb vízügyi politikánk megállapítása tárgyában

50 a megfelelő propaganda kifejtése céljából a legtöbb országban külön társadalmi szervek, hajózási egyesületek, szövetségek (Binnenschiffahrts-Verein, vagy Verband stb.) alakultak. Ezekben az egyesületekben találkoznak az állami igazgatás szakemberei az érdekeltségeknek szakerőivel, képviselőivel. Bennük a felmerülő kérdéseket részletesen megvitatják, minden oldalról megvilágítják. Az ilyen egyesületek működése annyira értékes a kormányokra nézve, hogy azokat a legtöbb országban úgy erkölcsileg, mint anyagilag is támogatja az állam. A háború előtt volt egy, a földmívelésügyi és a kereskedelemügyi minisztériumok által támogatott „Hajózási Egyesület"-ünk, amely víziutaink fejlesztése és hajózásunk érdekében úgy értekezletei, előadásai alkalmával, mint folyóiratában is értékes működést fejtett ki. A háború alatt azonban ez az egyesület — amely tagja volt a német-osztrák-magyar-svájci belhajózási köteléknek — megszűnt. A fentemlített kötelék „Középeurópai belhajózási szövetség" (Mitteleuropäischer Binnenschiff ahrtsverband) néven újra alakult és most már magában foglalja részben az utódállamok hasonló egyesületeit is. Okvetlenül szükséges, hogy ebben a szövetségben az újra megalakítandó hajózási egyesületünk útján hazánk is helyet foglaljon és pedig annálinkább, mivel a szövetség kongresszusai, értekezletei igen nagyfontosságú kérdéseket tárgyalnak és hoznak olyan határozatokat, amelyeket utóbb — bár kényszer nem áll fenn —- az egyes kormányok is el szoktak fogadni. A német „Verband" hazánkat máris a benne érdekelt országok közé számítja. * * * E fejezet befejezéséül még csak arra hívjuk fel ismételten a figyelmet, hogy a Duna—Rajna-csatorna már mindkét oldaláról munkában van. Tudjuk, hogy a németek az egyszer megkezdett munkát már nem hagyják abba, hanem azt szívós energiával, a megvalósulásig folytatják. Ezért már most számolni kell azzal a ténnyel, hogy a Rajnának és azzal kapcsolatban álló fejlett német víziúthálózatnak hatalmas hajózása bizonyos idő múlva — kedvező esetben már 10—20 éven belül — összeköttetésbe kerül a Duna-völgy hajózásával. Már ez magában véve is indokolná, hogy erre a korszakot alkotó változásra víziutaink megfelelő fejlesztésével előkészüljünk. Hogy ezenkívül még mennyi egyéb ok kívánja meg a — Duna—Rajna összeköttetésre való tekintet nélkül is — a fejlesztést, azt már az előzőkben előadtuk. Hazánk a népek országútja mentén fekszik. Ebből elég kárunk is van. Viszont hasznot is huzhatunk ebből a körülményből, de csak úgy, ha saját közlekedési rendszerünket minél tökéletesebbé tesszük és azt minél inkább belekapcsoljuka nemzetközi hajózó és vasúti vonalakba. Ezt a már elmondottak szerint hazánk sík fekvése folytán aránylag mérsékelt költségekkel érhetjük el. E kérdésben hiba volna a túlságos optimizmus, de éppen olyan hiba a pesszimizmus is. Biztató jel a budapesti új kikötő jó fejlődése, amely minden várakozást felülmúl. IV. VÍZIERŐINK KIHASZNÁLÁSA. A háború előtt a vízügyi szolgálat felvette az országban a számbavehető összes vízierőket, azokról rendszeres katasztert készített és az érdeklődőknek a fontosabb adatokat rendelkezésére bocsátotta.